6. rész - Eléred amit szeretnél?

Sziasztok! :) Itt egy újabb rész! Remélem tetszik, jó olvasást! ;) <3

*Laura szemszöge*

Csak ülök és gondolkozom. Egyszerűen képtelen vagyok aludni. Bár szerintem a 4 energiaitalnak is van valami köze hozzá. Átgondolom, hogy mit kezdjek most. Mit csináljak holnap. Hajnal 3 van és Sam sms-eit olvasom, de nincs kedvem válaszolni rájuk. Már Dellynek, Stormie-nak és Rylandnek is írtam, hogy ha ma megyek nem szeretnék Rossal összefutni és ne mondják meg mit tudnak rólam. 

Gyorsan telik az idő. Most éppen az ebédem próbálom legyűrni egy szendvicsbárban. Nem csak hogy Ross, de szerencsére az egész Lynch család nem volt a házban míg takarítottam. Ezen gondolkozta, evés közben.  Miután végzem, odaadom a pénzt a pultosnak és távozom. 13:55-re érek a megbeszélt találkozó helyre. A távolban látok a park szélén leparkolni egy motort, és a róla leszálló alak felém közeledik. Semmi kétség, Sam nem tart őrültnek és több dolgot szeretne tudni.

- Szóval eljöttél? - kezdem köszönés helyett.

- Ki nem hagynám! Kíváncsivá tettél!

- Hmm, akkor nem is tudom hol kezdjem...

- Mondjuk ott, hogy miért kerestél engem!

- Rendben. Mint ugye tudod, a nagyapád volt az első szellem akivel összebarátkoztam. Már az elején mesélt rólad és hogy mióta keres. Én megígértem neki, hogy segítek a keresésben, úgy is annyit tett értem. Ő lát téged, most is itt ül. Van egy módszer, amivel rajtam keresztül láthatod őt, de még soha sem csináltam, mert szerintem veszélyes. Nagy lelki traumát okozhat. De ha gondolod...

- Nem gondolom, akarom! Látni akarom! - a felcsattanására szúrós szemmel reagálok - Va-vagyis szeretném. Pe-persze, csak ha te is teljes mértékben benne vagy.

- Rendben. De nem vállalok felelősséget lelki sérelemért! Este felmegyek hozzád, mert csak úgy csinálhatjuk, ha ketten vagyunk nyugodt környezetben.

- Rendben. És ha már itt tartunk. Amíg menekülsz a családod elöl nem lenne kedved nálam megszállni? Illetve nálunk. Majd Kurttel alszunk a nagy ágyon, te pedig megkapod az egy személyeset.
- Igazán nem szeretnék zavarni!
- Nem hiszem, hogy zavarnád bármelyikünket! - mosolygott.
- Biztos?
- Igen, biztos!
- Köszönöm!
Legközelebb már a motorjánál szólalok meg.
- Öhm, biztos vagy te ebben?
- Nem ültél még motoron? - csodálkozik.
- Izé, nem...
- Jajj, ne már, gyere! Élvezni fogod! Mindig van egy plusz bukósisak nálam!
Kicsit húzom a szám, de felveszem a fekete sisakot és mögé ülök.
- Meg vagy? - kérdezi.
- Mondhatjuk! - és abban a pillanatban elindultunk. Iszonyatos erővel karolom át, mert félek, hogy leesem, de a szemem is csukva tartom. Egyre gyorsabban megyünk. Bár meg kell mondjam, egyre inkább tetszik a motor hangja, ahogy hozzá szokom. Élvezem ahogy a hajamba kap a szél. Óvatosan kinyitom a szemem és engedek a szorításon.
- Na milyen? - kérdezi hangosan, de szigorúan előre néz.
- Hát ez egyszerűen oltári!!! - kiabálom nevetve, majd az egyik kezem a magasba emelem - Wooohooo!!
- Azért kapaszkodj! - hallom a hangján, hogy mosolyog. Nem mindegy? Úgysem történne velem túl sok dolog azon kívül, hogy néhány óráig kómában vagyok és kivizsgálnak.
Pár perc múlva egy ház előtt állunk meg. Lepattanok a motorról, lekapom a sisakot és az adrenalinlökettől elkezdek pattogni.
- Atya úr isten! Ez király volt ! Imádok motorozni, kell egy motor! Egy fekete, nem egy vörös! Vagy inkább sötétkék! Nem, legyen színes! Wow! Hűű! Amúgy hol vagyunk? - ránézek Samre, aki röhögve motyog valamit. De nagyot hallok, szóval nem értettem - MI? - kérdezem a kelleténél kicsit hangosabban.
- Semmi, semmi. - nevet - Ez a hotel ahol megszállunk.
- De miért nem elől parkoltál le?
- Nehogy letámadjanak a rajongók.
- Vannak rajongóid? - próbáltam kíváncsi fejet vágni, de elnevettem magam. Milyen hatással van rám ebben az időben is.
- Poén szagot érzek.
- Én meg túl sok pasi dezodort és kölnit! - fogtam be az orrom. Erre összeborzolta a hajam.
- Kis hülye! - a vállamnál átkarolt és elkezdett magához húzni. Már azt hittem hogy elesek mikor átölelt.  És elkezdett valamit a fülembe súgni. - Biztonságban vagy. Nem kell félned! Rám számíthatsz!
- Köszönöm!
Furcsa számomra ez a hirtelen közeledés. Mintha valami kifejlett empátia lenne benne. És erős együtt érzés.  Nekem például nem szokásom embereket ölelgetni és ilyeneket súgni neki, mikor pár nappal előtte utáltam és felmászott volna az ablakomba hajnalban. Na mindegy.
Nagyjából elrendeztem a holmim a szobában, és elmentem zuhanyozni. Még kulcsot is kaptam. Jobban összeismerkedtem ezzel a Kurt nevű fickóval. Szimpatikus és tehetséges.
A tánc órát a tükör túloldalán töltöttem, szóval nem találkoztam össze Rossal. De láttam, hogy a tükröt pásztázza és én a szemébe néztem. Nem túl kellemes érzés árasztotta el a testem. Becsukom a szemem, veszek egy mély levegőt, majd inkább csak Sam lépéseire koncentrálok.
Késő délután már a hotelban vagyunk. A fiúknak van valami elintézni valójuk és mivel egyedül vagyok itthon, hasznosítom magamat egy kicsit. Vacsorát főzök nekik. Mivel mostanában nem nagyon vagyok kibékülve a néma csönddel, egy kis zenét kapcsolok be háttérzaj gyanánt. A kaja készítése közben szépen énekelgettem magamnak. Már épp a terítéssel foglalatoskodom, mikor a fiúk belépnek a kis konyhába.
- Hű, mit csinálsz? - kérdezi Kurt, míg kikapcsolja a zenét.
- Vacsorát!
- Nem kellett volna!
- Alap. Ennyit csak tehetek azért, mert a nyakatokon vagyok!
Mindenki helyet foglal a neki tetsző helyen és neki kezdünk az evésnek.
- Nem is gondoltam, hogy tudsz énekelni! - kezdi a beszélgetést Sam.
- Hobbi szinten csinálom, amikor van időm. Van egy pár számom. De nem szeretek róla sűrűn beszélni..
- Oh, értem. Azért szerintem ügyes vagy! - mosolyog.
- Hmm, Laura ez isteni! Hogy tudsz ilyen jól főzni! Rohadt tehetséges ember vagy több téren! - dicsér Kurt.
- Tudod, a szüleim halála után gyorsan fel kellett nőnöm, úgyhogy elég rég óta ellátom saját magam. A főzés így alap dolog!
Vacsi, majd az esti rutindolgok után mind a hárman leültünk a francia ágyra és elkezdtünk filmet nézni. Kurt ült a legszélén, Sam középen, én pedig sarokban. Már annyira fáradt voltam, hogy nem bírtam végignézni a filmet. A szemhéjaim egyre nehezebbnek érezem, míg nem egyszer csak lecsukódnak és bedőlök a sarokba.
Hajnal van. Furcsamód melegség árasztja el a testem és biztonságban érzem magam. Ahogy veszek egy mély levegőt és kifújom, érzem, hogy felébredek, de még nem nyitom ki a szemeim. Várjunk csak! Mégis kinyitom. Sam csupasz felsőtestén helyezkedik el a fejem. Érzem, hogy a mozgolódásomra felébred és látom lelki szemeim előtt, sőt érzem, hogy kómásan figyel. Ez így nem jó! Hogy ne legyen túl ciki a helyzet, úgy hárítok, mintha még aludnék. Azt színlelem, mintha rosszat álmodnék. Nyöszörgök és mozgolódok egy sort, míg le nem gurulok Samről, a fal felé fordulok és a takarót a fejem alá gyűröm. Hirtelen a biztonság érzetem elillan és mintha hűvös szellő lépne a helyébe. Remek, most meg simogatja a hajam. Megint ez a hülye érzés. Nem sejtek túl jót....
A napok iszonyatosan gyorsan telnek. Már eltelt 2 hét. Szívbemarkoló látni, mikor Ross vagy Adam sétál a parkban vagy az utcán és valamit nagyon keres a szemeivel. Vagyis valakit. Engem. A céges telefonomat használom, a másik ki van kapcsolva. Alig eszem, csak csendben ülök, ha egyedül vagyok. Sírni sincs erőm.
Egyedül Steffel és Dellyvel vagyok hajlandó beszélni. Mikor takarítani megyek a Lynch családhoz, van hogy Ross szobájában csak csendben ülök és magamhoz szorítom az egyik párnáját. Hogy váklt ilyen rövid idő után ennyire szerves részévé az életemnek?

Egyre többet  gondolok azokra a dolgokra, amiket velük éltem meg. Lehet, hogy nem volt minden említésre méltó, de akkor is. Nagyon sok minden át futott az agyamon, és végül egyre jutottam: Minden iszonyatosan hiányzik és mélységesen szeretem Ross-t. Eszembe jutott, hogy évekig csak a tükör másik oldaláról láttam és mennyit álmodoztam arról, hogy egyszer talán beszélgetünk. Aztán jött ez a munka. És mennyivel közelebb kerültünk egymáshoz. A titkomat is hamar elmondtam neki, valamiért megbíztam benne az első pillanattól kezdve. Így jobban átgondolva, nem kellett volna elszöknöm. Túlreagált kis hiszti volt. Szánalmas csitrinek érzem magam!
Talán az próbálja terelni a gondolataim, hogy Kevint és Sam-et egyre többször hozom össze egy-egy kisebb beszélgetésre.  Aztán arcon csapott a tudat. 1 héten belül leforgatjuk a videoklippet és Samnek tovább kell menni, folytatni a turnéját. Azután mi lesz? Jó kérdés.
A minap annyira nem tudtam mit kezdeni magammal, hogy bekapcsoltam a telefonom. Húha, 549 nem fogadott hívás, 124 sms. A legutóbbi sms-t fél órája küldték. Képzelhetitek kitől jöttek... Ráadásul a telefonom azt is jelzi ha valaki beméreti, hogy keressen. Az illető nem járt szerencsével, mert akkor ha ki vagyok kapcsolva, nem talál meg. A legkorábbi üzenettől kezdtem el olvasni. Alig 10-et olvastam el, máris fojtogatott a sírás. Utána a legtöbb üzenet olyanokról szólt, mint például lehetséges, hogy téged láttalak négykor a parkban?
Egy motor áll meg a ház előtt. Itt vannak a fiúk. Berohanok a fürdőbe és rendbe teszem az arcom. A holmim már össze van pakolva. Ma Sam elkísér dolgozni. Persze út közben mi volt a téma. Naná, hogy az, hogy vége a forgatásoknak és kész a klipp.
A mozibüfében Stef egyből lerohant.
- Hajnal 2 van, mit pörögsz? - kérdezem.
- Laura, megértettem, hogy nem jöttél el a bulinkba, oké. De az már nem jó, hogy 3 és fél hét után is ha látlak, úgy nézel ki, mint amit ma reggel szedtem fel a kutyám után! Mi történt?
- Bekapcsoltam a telefonom...
- Francba..... És? - nézett rám aggódva.
- Elkezdtem olvasni a Rosstól jött sms-eket. - hirtelen Stef a bejárathoz néz, és kidüllednek a szemei.
- Basszu, basszus, basszus! Ne fordulj meg!
- Miért? - nekem ennyi kell hogy megforduljak. Megbántam... Ross és Adam áll ott. Elfordulok - Jézusom. Mit kereshetnek itt?
- Van egy tippem! Szerintem a szöszi észrevette, hogy észrevetted! Uhh - süti le a szemét.
Ross épp az egyik biztonsági őrrel veszekszik. Mikor meglát, mélyen a szemembe néz. Az őr elkezdi kitolni, mire kiabálni kezdenek. Ross jönne be, de már Adam is visszafelé húzza. Érzem ahogy a könnycseppek végigcsorognak az arcomon. Aztán már csak azt látom hogy tátog nekem valamit. Egyetlen szót. Azt az egy szót ami ahhoz kellett, hogy eltörjön bennem minden és rám törjön a fájdalmas zokogás. Amit suttogott, az nem más volt, mint:
- Kérlek!
Kirohantam a hátsó ajtón, egyenesen egy olyan zugba ahol nem látnak. Végig rohantam az összes sms-en.
- Bocsánat Prisszilla! - suttogom, majd a táskámba nyúlok. Eddig bírtam, ennyi nyomást voltam képes elviselni. 2 marék nyugtatót és még keveset benyelek azokból a gyógyszerekből ami nálam van.
A hatását elég hamar érezni kezdem. Hasogat a fejem és szédülök. Nagy nehezen kikóválygok a sötét sikátorból.

*Sam szemszöge*

Iszonyatosan nehéz döntéseket hozni. Főleg, ha híres vagy. Most mit csináljak? El kell fogadnom az érzéseimet. Egyszerűen kimondom.

- Belezúgtam Laurába!

- Tudom haver, lehetetlen nem észrevenni! - helyesel Kurt.

Ez a beszélgetés  és gondolatsorozat játszódik le újra és újra a fejemben. Csakhogy ott van az a szöszi popsztár. 

Eldöntöttem! Ha vége lesz a turnénak, ideköltözöm és majd meglátjuk, hogy mi lesz. Meg fogom szerezni Laurát! Már egyszerűen nem  tudom elképzelni nélküle a napjaimat.

*

- Szerinted hová rohan? - kérdezem aggódva Stefanyt.
- Menj ki a hátsóajtón, és a sikátor után fordulj jobbra!!
- Oké!
Az út mentén futok és egy ismerős alakot vélek felfedezni nem túl messze. Ross az, és valahova rohan. Kiabál, de nem értem. Mint meg arcra esik. Szívem szerint elröhögném magam, ha nem venném észre mi után futott. Jajj ne!

*Ross szemszöge*

Szeretem Őt, nem tudok nem Rá gondolni. Valahogy mindig egy lépéssel előttem jár, hiszen soha nem találom sehol! A telefonja ki van kapcsolva, hiába küldöm az üzeneteket és hiába hívom. Annyit tudok, hogy annál a Sam gyereknél van. Nincs erőm, sem kedvem semmihez, míg nem láthatom újra. Egyedül talán az nyugtat meg, hogy Rydellel hajlandó beszélni, és takarítani még jár ide. Mikor hazaérek érzem az illatát. Mindenhol. Sírni van kedvem állandóan.

A forgatásokon is csak a hátulról láttam, de legalább láttam.

Most itt veszekszem egy őrrel, aki nem hajlandó beengedni. 1 hónapra ki vagyok tiltva a plázából. 

Hetek után végre a szemembe nézett. Azt hittem jobb érzés lesz, de hogy lenne az, ha utána zokogva elrohan?

Nem is tétlenkedem tovább, kirohanok az üzletházból. Amint meglátom Laurát, aki egyenesen nem képes menni, rohanni kezdek. Mikor meglátom, hogy hova készül, begyorsítok. A világ ellenem van, mert megbotlom és elesem. Már csak annyit tehetek, hogy könnyes szemmel utánakiáltok:

- Neeeeee!

De késő...

*Laura szemszöge*

Csak annyit látok, amennyit muszáj. Homályos minden. Szédülök, remegek és minden összemosódik. Kiabálást hallok. A hangok. Megint a hangok! Mindjárt szétrobban a fejem! Fogjátok már be! 

Véget akarok vetni ennek az egész, ha csak egy kis időre is.

A járda szélére megyek. A távolban összemosódik egy fénycsóva. Egyre közelebb megyek hozzá. 

Megint kiabálás, de ez most a környezetemből. A túloldalon egy dermedten álló Sam, és tőlem nem messze lévő Ross. Ross a földön fekszik és kiabál. Azt kiáltja: "ne!"

- Sajnálom! - suttogom magam elé halkan. 

Majd mikor felnézek a fénycsóva kettéválik és egyre erősebben világít. Szinte megvakít.

Behunyom a szemem. Összekuporodom. Valami vagy valaki dudál. 

Egy hatalmas lökést érzek, ami földre terít, majd fél percig fájdalmat érzek, utána semmit.....

By: Lu.

5. rész - Megtaláltam! ~part 2.

Hali Cuncikáim! Sajnos, mivel elkezdődött a suli és minden egyéb bajom van, ritkák lesznek a részek, mint Pista bácsi haja, szóval nem fogtok szeretni! :D De komolyan, ez a nyamvadt gimnázium úgy megtizedeli az időmet, mint a pestis az embereket a középkorban!:o Még azért is bocsi, hogy rövid lett, de a következőre már van ötletem és annak lesz terjedelme de rendesen! ;) Azért jó olvasást!:)

*Laura szemszöge*

Teljesen megsemmisülve ültem az ágyamon. Végre erőt vettem magamon és felálltam, majd Kevin szemébe néztem.

- Nem érdekel mibe kerül, de közelebb kerülök Samhez és elmondom a történteket. Megszelídítem azt az idiótát! - szántam el magam. Felvettem a földről egy papírdarabot és elkezdtem összetépkedni. Nem túl jó idegességlevezető a cafatokat dobálni, hiszen nem repülnek túl messzire és nincs túl nagy súlyuk. Kevin csak elkeseredetten nézett. Aztán minden elkezdett motoszkálni, zavarogni a fejemben és minden sérelem és rossz dolog eszembe jutott.
- NEM VAGYOK ŐRÜLT!!!! - kiabálom és az ajtónak vágom az egyik üres parfümös üvegem és rögtön utána egy éjjeli lámpát. Abban a pillanatban ahogy zokogva a földre rogytam, kinyílt az ajtó. Két kezet éreztem a vállaimon.
- Úristen Laura, mi történt? Minden rendben van? - hallottam meg Ross aggódó hangját. Aztán Adam lépett be az ajtón.
- Jó, ma nem mész dolgozni! - mondta.
- De megyek!
- Laura ezt te sem gondoltad komolyan! Ma este szépen itthon maradsz és lepihensz! Elzárom a gyógyszereid, szépen kisírod magad a vállamon és összepakolunk!
- Nem, nem nem! Senki nem mondja meg mit csinálok! Mindenki azt hiszi, hogy bolond vagyok és nem tudok magamra vigyázni! Én ezt már nem bírom elviselni! - megfogtam az egyik gyógyszeres dobozom és teli öntöttem a markomat kapszulával, majd beöntöttem a számba. Mielőtt reagálhattak volna, felkaptam a táskám és az erkélyen keresztül - ezúttal sikeresen, sérülések nélkül - távoztam. A gyógyszereket egy zsepibe köpte, majd elraktam. Mivel van még időm bőven, ezért kerülővel megyek, mert tudom, hogy Ross biztosan ott fog keresni. Elkezdtem futni, majd 5 perc után beugrottam egy kerítésen. Egy bokor mögül figyeltem, hogy kikanyarodik az utcából Ross a családi kocsival. Írtam egy SMS-t Stefany-nak, hogy lehet kések, de ha valaki kérdezi merre vagyok, mondja azt, hogy fogalma sincs. Mikor újra elindultam, ráérősen még egy kávét is vettem.
Igazam volt. Mikor beértem - megjegyzem mindössze 15 perc késéssel -, kiderült, hogy Ross itt keresett.
- De kis rossz kislány itt valaki! - mondta Stef és rácsapott a hátsómra.
- Hé, még mindig fáj! - mondtam, de el mosolyodtam. Ő erre csak felkacagott. Mondtam már, hogy ők egy egyéni család? Ő és a bátyja is a saját neméhez vonzódik.
A munkaidőm elég hamar eltelt, nem ehhez szoktam. Stef gyorsan lelépett és Sebastian jött a helyére. Neki kisírtam a bánatom, mert nem hagyott békén. Kár volt, mert utána ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérjen. De előtte nem kidobtuk, hanem elosztva hazacsempésztük a 15 perces popcornokat és nachokat. Mielőtt elköszönt, mondta, hogy a hétvégi bulijukba hívjam meg a "híres haverjaimat" is. Legalább meg tudom szívatni Ellingtont. Bementem a házba. Leraktam a cuccaim, és az ajtónak támaszkodva lecsúsztam a földre. Mekkora leszidást fogok kapni... Volt időm végig gondolni és rájönni, hogy jót akarnak, de nem ismernek annyira, hogy tudják, min akadok ki és mivel segítenek. Gyors léptekkel gázoltam át a nappalin.
- Azt hittem az ajtóban fogsz aludni! - szólalt meg egy fáradt hang mögülem. Ijedten megfordultam. Adam ült kómásan.
- Hoztam kaját! - próbáltam terelni a témát.
- Tudod hogy aggódtunk?! Nem tudtam eldönteni, hogy megszöktél, vagy valamelyik árokban fekszel ájultan gyógyszer túladagolás miatt vagy rosszabb!
- Kiköptem a tablettákat!
- Nem érdekel! Ilyet többet ne csinálj! Végre kezdünk jó apa lánya kapcsolatot kialakítani! Nem akarlak elveszíteni! - ölelt meg szorosan.
- Megfojtasz! - elengedett.
- Szobafogság! A következő két hétben nem mész dolgozni, se sehova!
- De Stefék bulija...!
- Oda meg pláne nem!
- Nem vagyok kislány, nem tarthatsz bezárva!
- Amíg az én házamban vagy azt csinálsz amit mondok!
- Így akarsz közelebb kerülni hozzám? Te sem vagy más, ugyanolyan vagy mint a többi! Mindegy, már nem kell értem aggódnod! - azzal felrohantam.
- Laura, gyere vissza! - kiabálta utánam de magamra vágtam az ajtót.
Összepakoltam egy sporttáskába a legfontosabb holmijaimat. Elmegyek innen és nem tarthat vissza senki! Még nagyobb rumlit csináltam a szobámban, mint ami eddig volt. Kiosontam Liv szobájába és elbúcsúztam tőle. Békésen aludt. Aztán visszamentem a szobámba, belülről bezártam az ajtót és benne hagytam a kulcsot.
- Majd még találkozunk Kevin! - suttogtam és ugrottam.
Hajnal öt óra körül járhat, én pedig Sam Tsui ideiglenesen bérelt házán mászok felfelé a zúzódott csuklómmal. A táskáim egy bokorban elrejtettem. Nyitva van az ablaka. Beültem az ablakába de a függöny eltakart. Ébren van.
- Mi az, nem tudsz aludni? - kérdezem gúnyosan. Horrorfilmbe illő jelenet. Keresi a hang forrását. A hajnali szellő meglibbenti a függönyt és meglát. - Meg sem lepődöm, hogy nem ijedsz meg tőlem! Szerintem tudod, hogy nem őrült rajongó vagyok aki azért jött hogy levágja néhány hajszálad hogy klónozhasson... Min agyalsz?
- Megbántotta valakit és nem tudom hogyan engeszteljem ki, mert szimpatikus a lány. Mit keresel itt?
- Megszöktem otthonról...
- Mi?
- Ez hosszú sztori, de nem emiatt riogatlak pirkadatkor.
- Hanem miért?
- Ismerem a nagyapádat és ő is látni szeretne téged.
- Az lehetetlen, a nagyapám halott!
- Tudom. Ő a legjobb haverom!
- Ki vagy? Kezdesz megijeszteni!
Szépen lassan elmeséltem neki a történetemnek a fontos részét. Érdekes módon elhitte.
- Furcsa vagy és titokzatos! Ez fogott meg benned annyira!
- Lassabban szépfiú! Nem fogok neked 2 hónap múlva gyereket szülni, csak mert szívességet teszek! Holnap 2-kor találkozzunk a parkban a 4. vörös padnál ahol a fűzfa van. Nem várok. Ha nem jössz el tudni fogom, hogy bolondnak tartasz és nem érdekelnek a részletek! Találkozunk a táncórákon. Pá!
Azzal távozok. Ma éjjel egy padon fogok aludni. Aztán a táncterem hátuljában húzom meg magam. Mit művelek? Nem vagyok eszemnél.... Ennek nem lesz jó vége.

Remélem tetszett! Bocsánat, hogy a mostani is ilyen nagyon összekapkodott, összevissza izé! :s
By: Lu

4. rész - Megtaláltam! ~part 1.

Sziasztok! :3 Itt a 4. rész. Tudom, hogy sokat kellett várnotok, ezért jó hosszú lett! ;) Ha tetszett, komizzatok és iratkozzatok fel! :) Jó olvasást! <3

*Ross szemszöge*

"Megvártam, míg mindenki elment a saját kis zugába. Felvettem egy sötét farmert és egy fekete felsőt és kimentem a szobámból.

- Hova, hova? - jött ki a fürdőből Riker.

- Biztos oda, ahova a múltkor! - kacsintott Delly - Ez olyan romantikus! A popsztár belezúg a takarító lányba! - tette a szívére a kezét. A szemöldököm a plafont verdeste. - Sok sikert! Szorítunk!

Miután abbamaradt ez az értelmetlen fecsegés, elindultam. Út közben folyamatosan azon agyaltam, hogy mit mondjak neki. Mikor odaértem elkezdtem felmászni és megkapaszkodtam az erkélye korlátjában. Hirtelen hangokat hallottam, és ijedtemben elengedtem a korlátot. Azt hittem lezuhanok, de valami elkapta a kezem. Felnéztem és megláttam, hogy Laura mentett meg nem kevés csonttöréstől.

- Szi-szia. - dadogtam. - Cuki pizsama... - erre végignézett magán, elvörösödött és fájdalmas arccal rám nézett.

- Öhm, neked is szia. Nem tudnád egy kicsit meglendíteni magad. Nem vagy kövér, félre ne értsd, de egy hosszú nap után, este 11-kor nehéz 2 ilyen ropi karral tartani egy izmos fiút. - hallottam a zavart a hangjában. Először nem esett le a célzás. Mikor beütött, a másik kezemmel próbáltam valamit segíteni. Nem kis szenvedés után feljutottam és megúsztam egy könyök horzsolással. Mind a ketten levegő után kapkodtunk, majd megszólalt. 

- Minek köszönhetem ezt a látogatást? 

- Bocsánatot szeretnék kérni, a majdnem csók miatt.

- Ugyan, ezért nem kell! - mondta, majd mélyen a szemembe nézett. Pár másodperc múlva megcsókolt. De még hogy! Mikor elváltak ajkaink, ennyit mondott:

- Sajnálom! - és azzal ő is szellemmé változott, majd köddé vált."

- Neeeeee!!!! - verejtékező homlokkal ültem fel az ágyamon. Csak egy álom volt. Bár azt a csókot élőben is kipróbálnám! Sőt, ez nem is rossz ötlet. Lehet, hogy tényleg meglátogatom, de nem most! Dühösen felmordultam és a párnáim kezdtem püfölni és dobálni. Eddig minden lánnyal simán ment minden, de vele nem. Ő más!

*Laura szemszöge*

Volt egy nagyon furcsa álmom az éjjel, de már nem nagyon emlékszem rá. Még mielőtt indultam Lynchékhez, volt időm kitakarítani a szobám. Na és ki az a balfék, aki elcsúszik a parkettán, ha fel van mosva? Én, ki más... Kevin persze próbált elkapni, de nemes egyszerűséggel átestem a kezén. Még nem olyan erős a kapocs köztem és a szellemek között... A csuklóm pedig újra használhatatlan. Aztán jött a még nagyobb bukta. Mivel nem tudtam a házon átmenni, ledobtam a táskám az erkélyemen (upsz, remélem nem tört el benne semmi), majd én is elkezdtem lefelé mászni. Aztán elfelejtetem megfogni a faágat és 3 métert zuhantam. Na belőlem nem lesz kaszkadőr... Fék hangot hallottam, majd ismerős nevetést. A fejemet fogva felültem és megnéztem ki az. 

- Gyere, segítek! - nyújtotta a kezét Adam még mindig röhögve. - Jó nagyot zúgtál. Élsz még, vagy vigyelek kórházba? - a szemeiben komolyságot és némi aggodalmat véltem felfedezni, de a nevetőráncai, a rázkódó válla és a halk kuncogása igencsak azt mutatta, hogy jól szórakozik rajtam.

- Fáj a popsim... - nyafogtam, mert Kevin most sem tudott elkapni. Egyértelmű..

- A popsid? Popsid max. 5 évesen volt. Most már kész kifejlett farod van, ami felfogta az esésed. - nevetett erősebben.

- Kössz... Ennyire nagy hátsóm van? - néztem végig magamon.

- Dehogyis, pont jó! Ülj be, eldoblak dolgozni, mert szerintem most nem fogsz tudni gyalogolni. - kacsintott én pedig 10 perc alatt sikeresen beszálltam a kocsiba. Út közben feltekertem egy fáslit a kezemre és beszélgettem Adammel. Így vissza gondolva tényleg vicces lehetett az esésem a kívülállók szemében. 

- De még szerencse, hogy nem esett komolyabb bajod. - mondta Ad.

- Csak eltört a seggcsontom és kinyírtam a csuklóm.

Pittyogott a telefonom. Jött egy sms-em Stormie-tól. Ez állt benne:
"Jó reggelt Laura! Tudom, hogy mindjárt nálunk vagy, de csak kb. negyed óra múlva érünk haza. Sajnálom, hogy várnod kell! :( 
Puszi Stormie"
- Király, megint dekkolhatok a lépcsőn.
- Itt maradjak veled? Holnap nem megyek dolgozni.
- De éjszakáztál, nem?
- De, de 20 percet kibírok a lányommal, a lányomért! - borzolta meg a hajam.
- Imádlak! - öleltem meg. - Kiülsz velem a lépcsőre? Ilyenkor még egész kellemes az idő. Olyan tűrhetően meleg, nem a mindjárt megsülök meleg.
- Kiülök. - mosolygott.
- Oké. Gyere! - mondtam, majd kiszálltunk az autóból és helyet foglaltunk a lépcsőn.
- Nem sűrűn beszélgetünk... - kezdeményezte Adam az új beszélgetést.
- Igen, sajnos....
- Figyelj, úgy sajnálom, hogy nem tudunk több időt eltölteni együtt! Nagyon klassz kis csaj vagy. A lányomként tekintek rád! Korban te vagy az a gyerekem aki legközelebb áll hozzám és el tud velem hülyéskedni és elviseli, hogy ilyen gyerekes apa vagyok. Te vagy a legjobb barátom! Tudom, nem vagyok az igazi apád, de különlegesnek tartalak és ugyanakkor aggódom érted. 18 évesen ilyen egészségi állapottal éjjel nappal dolgozol. Csodálom, hogy ilyen önálló vagy, de éld ki a gyerekkorod kölyök! Nem mindig vagy ennyi idős. Mennyivel jobb lenne az, ha elmennél táncórára és zenélni plusz meghallgatásokra, és mikor én hazaérek a munkából, elmondod hogy mi történt veled, ahelyett, hogy megint valami házimunkát végeznél amit Cheryl ad neked. Nagyon különbözik vele a nézőpontom. Én folyton lógnék veled és még a csajos dolgaidra is elkísérnélek! Istenem, bár ne lenne ilyen nehéz az élet!
- Ajj, ne sirass már meg! Mindjárt haza érnek a főnökömék és én könnyes fejjel és bűntudattal álljak neki melózni?!
- Csöpögős lett?
- Áhh, pff, dehogy! Oké egy kicsit! Na jóóó, nagyon az lett!
- Imádlak te kis béndzsó (bénácska furcsa tájszólással xd), ropi, önálló, tündéri husipofi! De sorolhatnám tovább is a fényezést, mivel tudom, hogy az önbizalmad a béka feneke alatt van.
- Tudod - letöröltem a könnyeim és kifújtam az orrom - a szüleim halála óta nagyon kevés emberben bízom meg, nagyon kevesen érdemlik ki a bizalmam. Te köztük vagy. Cheryl-el érdekes a kapcsolatom, de a törpéket imádom. És nem túl szaporítva szót, én csak ennyit tudok kimondani: Szeretlek apa!
Tudtam, hogy ez a mondat sokat jelenteni, mert két szipogás közt észre vettem, hogy a szeme "kicsit vizes" lett. Erre persze megindult újra a könnyzuhatagom. Magához ölelt, megsimogatta a hajam és nagyon furcsán bámult rám. Mielőtt valaki azt hiszi hogy pedofil, megmagyarázta.
- Miért bámulsz? Valami van az arcomon? - kérdeztem.
- Nem dehogyis! Tökéletes a pofid husipofi. Csak büszkeséggel tölt el ez az egész. Én lennék a világon a legboldogabb, ha a vér szerinti lányom lennél, vagy ha csak legalább törvényesen örökbe fogadnálak. Ennyi is elég lenne. Minden olyan más lenne.... - nézett maga elé.
- Te most komolyan azt akarod, hogy bedagadjon, kivörösödjön és kirepedezzen a szemem? - kérdeztem és bőgve a nyakába borultam. A válla túloldalán Kevint pillantottam meg. Érdekes módon elismerően, mégis csalódottan nézett rám. Ez a monológ erősen megváltoztatta a nézőpontomat. Azokkal foglalkozom a legkevesebbet akik a legtöbbet foglalkoznak velem és akik szeretnek. Nem tudok választani. Ha sokat vagyok Adammal, akkor Kevint bántom meg, ha pedig Kevinnel vagyok sokat..... akkor azt valószínűleg észre sem veszik max bolondnak hisznek és diliházba dugnak. De akkor sem tudom mit csináljak, mert muszály dolgoznom. Nem maradhatok örökké abban a házban. Nem tudom, hogy mikor értek haza, vagy hogy mióta álltak a nyitott ajtóban a szúnyogháló mögött, de csak ennyit hallottam:
- Ahwww!
- Ó, basszus! - motyogtam.
- Hé, hogy beszélsz? Kimossam szappannal aaah..... oooh bocsi megszokás a kicsik miatt. - magyarázott Adam. - Mi a para?
- Ha eddig nem mentél el, akkor maradj, mert addig nem jutsz haza, míg Stormie-tól legalább egy kávét el nem fogadsz! - súgtam.
- Az nem olyan para. - felállt. - Helló srácok! - köszönt a.. srácoknak - Üdvözlöm hölgyem! - köszönt Stormie-nek, aki nem tudom mikor került a srácok közé.
- Nyaller! - Stormie nem öreg, de hölgyem? Ez fura!
- Lakat!
- Haha. - felsegített a lépcsőről - Köszehijj ahúúúú ssszhhh, a csuklóm!
- Bocsiiii!
- És a fenekem!
- Az már nem az én hibám!
- Sziasztok!
- Szia Laura és öhm...
- Adam.
- Adam! Gyertek be! Mi történt? - érdeklődött Stormie.
- Csak kiesett az erkélyéről pont mikor hazaértem. Nem tudtam, hogy véletlen volt, vagy újabb öngyilkossági kísérlet és irány a kórház. - erre persze kaptam pár tekintetet.
- Hééé! Elnézést, túl közvetlen. Egyébként ő Adam a nevelő apukám. A-apu ők pedig Ross, Rydel, Rocky, Riker és Ryland Lynch és a haverjuk Ellington Lee Ratliff. A "hölgy" pedig Stormie.
- Örülök, hogy megismerhetem! Kávét?
- Én is! Elfogadom, ha nem gond.
- Dehogyis! Laura menj reggelizni a többiekkel. Fél perc és utánad megyünk.
- Értettem. - mondtam és a srácok után mentem.
Még szerencse hogy nem kell hallanom, ahogy kitárgyalják minden kínos részletemet...
- Jó lesz szendvics? - kérdezte Riker.
- Persze! De nem kérek paradicsomot!
- Oké, de miért nem?
- Egyrészt nem szeretem, másrészt gyomorsavam van tőle....
- Az elsőért pacsi! - nyújtotta a kezét Rocky, mire belecsaptam - Én sem szeretem! A másikat nem értem...
- Refluxa van... - lépett be Adam.
- Sajna igen...
- Ééés?
- Jaa, reggel beveszek rá egy gyógyszert, de lópikulát sem ér, ezért nem eszem inkább olyanokat és betartom amit az orvos mond..
- Jah, betartod... Mégsem hordod a szemüveged!
- Shhh! Szóval, nem elég nekem a napi maximum 6db Rennie, mert annyit sem ér mint negyed pohár víz, hányni meg nem akarok. Jó étvágyat! És apu nem azért maradsz, hogy kiteregesd a kínos dolgaim...
- Az miért kínos, hogy ilyen vagy? Nem te tehetsz róla hanem a természet.
- Ari volt a beszélgetésetek! - szólt közbe Delly.
- Igen husipofi! - röhögött Ell. Már vörös volt az arcom.
- Csak én hívhatom husipofinak! De jó, nem?
- Nagyon.... Kicsit kevesebb dolgot teregess ki rólam!
- Oké. És amúgy jól kijöttök egymással?
- Ők nem az osztálytársaim! Az alkalmazottjuk vagyok!
- Tényleg! Akkor mosd ki az alsóm!
- Ellington, először is neked nem. Másodszor, pedig takarító vagyok és nem házvezető nő.
Néhány újabb kínos beszámoló után Adam készült haza indulni.
- Érted jöjjek vagy haza tudsz jönni egyedül? - kérdezte.
- Hazamegyek egyedül. A csuklóm fáj, de menni azért tudok és nincs agyrázkódásom. Plusz még tánc is lesz, aztán megyek a.. khm... parkba.
- O, óóóó. Értem! Na szia virágszál!
- Szia apu! - megöleltem és kivezettem az ajtón. Mikor elment, mindenki engem bámult. - Mi az?
- Semmi, csak rendes a nevelő apukád- Köszi! Mi lesz a dolgom?
- Ma a padlást kell kiszelektálni. És mivel hallottuk, hogy mi történt ma veled, ezért ott segíts a srácoknak.
- Rendben. Akkor felírom, hogy ma kevesebbet kerestem.
- Nehogy felírd!
Kezet mostunk és mind felmentünk a padlásra. Dobozok és zsákok halmaza várt ránk. Akárhányszor meg akartam emelni egy dobozt, próbáltam nem hangot kiadni és úgy csinálni, hogy ne vegyen észre senki, ugyanis valaki mindig kikapta a kezemből - általában Ross vagy Ryland - amit nem értettem.
- Hé, én dolgozom! Ne csináljátok helyettem!
Pár óra pakolászás után végeztünk. Beszélgettünk és még jobban összeismerkedtünk. Jó volt a hangulat. Mikor mindenki elment készülődni az órára odamentem Ross-hoz.
- Elindulsz velem gyalog, hogy megmutassam én hol táncolok? - kérdeztem zavartan. Felcsillant a szeme majd válaszolt.
- Persze. Várj öt percet és indulhatunk.
- Oké.
Út közben kínos csend telepedett mind a kettőnkre.
- Ugye még mindig tudsz mászni? - kérdeztem, mikor megérkeztünk az épület hátulsó oldalához.
- Aha.
- Akkor gyere utánam!
- Mi?
Elkezdtem felfelé mászni.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? A csuklód bírja? - kérdezte Ross.
- Fogalmad sincs, hogy mire vagyok képes! - válaszoltam, miközben fel is értem.
- Hű, gyors volt!
Megvártam a szőkeséget és körbevezettem ebben az eldugott birodalomban. Nem kicsit lepődött meg, mikor mutattam neki a azt a bizonyos áttetsző tükröt.
Még beszélgettünk kicsit, majd később Ross átment az öltözőbe. Én is átvettem a ruhám.
A tanárnő múltórán mutatott egy zenét, amire gyakorolnom kellett, mert ma jön egy vendég. Felraktam a fülesem és elkezdtem rögtönözni a számra. Én nem a teremben lévő zenékre melegítek be. Közben figyeltem a beszállingózó alakokat. Megálltam inni és újra nekikezdtem a furcsa szokásomnak. A tükörnek dőlő Ross-t simogattam a túloldalról. Teljesen begolyóztam... Aztán belépett Mrs. Daren.
- Üdvözlöm önöket fiatal tehetségek! Ma egy vendég jön hozzánk és el is fogja mondani, hogy miért.
Ekkor belépett két srác. Ismerősnek tűntek. Az egyik fiatalabbnak tűnt, mint a másik. A fiatalabb zselézett hajú srác kezdett beszélni a köszönések után.

- Szóval, bizonyára néhányan ismertek. Sam Tsui vagyok, a haverom pedig Kurt Schneider. Az új videóklippembe keresek táncosokat. Azt mondják, hogy itt jó táncosok vannak. Megnézem, hogy ki hogyan dolgozik és eldöntöm, hogy kiket veszek fel. Melegítsetek be és majd próbáljatok követni!
Már értem, hogy honnan voltak ismerősek! Én is próbáltam követni a táncmozdulatokat, kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán jött 5 perc szünet. Szórakozottan hallgattam, ahogy Delly és Ryland rólam beszél Ross-nak, mit sem sejtve arról, hogy talán én is hallom. Fél füllel hallgatóztam, miközben egy széket piszkáltam. Kopott volt, ezért figyeltem, nehogy beleálljon valami az ujjamba. Mikor a tanárnő kezdett beszélni Sam-mal, próbáltam nem odafigyelni, de mégsem tudtam elterelni a gondolataim.
- Köszönjük, hogy megengedte, hogy eljöhessünk! - hallottam a fiút.
- Ugyan, nekem megtiszteltetés! Tehetek még valamit önökért?
- Ami azt illeti, igen. Nincs véletlenül még egy lány táncos?
- De van! Laura drága, kijönnél?
Úgy megijedtem, hogy ahogy felrántottam a kezem, a körmöm alatt landolt egy szálka.
- Ó, basszus! - motyogtam - Kerüljek? - kiabáltam ki.
- Igen!
- Sietek!
Sikeresen felborítottam a hátam mögött lévő dolgokat, de 3 percen belül a terem ajtajához értem. Ross elmosolyodott, a többi R5 tag csodálkozott, míg mások tudomást sem vettek rólam. Sam végigmért, majd ennyit mondott:
- Ő jó lesz tartaléknak!
Ez nagyot ütött! Tátva maradt a szám és meredtem előre.
- Gyerekek, mára ennyi, legközelebb majd ráhúzunk! Viszlát! - mondta a tanár és azzal ki is ment.
- Minden oké? - jött oda hozzám Ross.
- Na most aztán megmondom a magamét ennek az arogáns bunkónak! - mondtam, mit sem törődve a kérdéssel. - Bocsi!
Kirohantam a két srác után.
- Hé, beszélhetnék veled?! - kiáltottam Sam után.
- Asszem'. Sam vagyok.
- Tudom. Én pedig Laura. Tudod, akit nem is láttál táncolni, de beállítottad tartaléknak. Mi vagyok én, kaja?
- Mi bajod van?
- Figyelj, attól még, hogy a nehezen megkeresett pénzem nem csili-vili táncruhára költöm, nem kéne elítélni! Nem szoktam az embereknek ennyi idő után megnyílni, de vedd ezt tanulópénznek! Tudod, nyolc éves koromban a kicsit híres szüleim meghaltak és az utcáról fogadott be egy házaspár. Rajtam kívül kilenc gyerek van otthon, abból 6 örökbefogadott. Heti 6 helyen dolgozom, hogy a saját pénzemből lássam el magam és mehessek jövőre egyetemre. Így is van elég problémám, nem kell, hogy te is elítélj! Szerinted néhányan miért öltöznek úgy, mintha lehányta volna őket a szivárvány? Hogy elvonják a figyelmet a béna tánctudásukról. És ha ez még nem elég, a nem létező nagyszüleim kerestetnek a rendőrséggel, mert állítólag elraboltak. A többiről pedig ne is beszéljünk! Legközelebb gondolkozz és nézd meg, hogy ki milyen tehetség. Attól még hogy motorozol és zenélsz, nem vagy nagy ember! Ha híres akarnék lenni, feljebb lennék mint te! Remélem megértetted! Sziasztok!
Azzal sarkon fordultam és elindultam az ellenkező irányba. Nem tudom, hogy mi történt velem, nem szoktam így felcsattanni. Általában csendben hallgatom és tűröm a megalázást is. Észrevettem, hogy a táskám bent hagytam. Nem baj, lassítok a tempón és ha a fiúk eltűntek onnan, majd akkor visszamegyek.
- Hé, Lauraa! Lauuu! - valaki utánam kiáltott, de inkább nem néztem hátra - Öhm, izé.. hu-husipofi? Ja, az. Husipofi!! - ó a francba.... Megfordultam és megálltam. Bevártam Ross-t, aki futni kezdett.
- Hát te? - kérdeztem.
- Bent hagytad a cuccod. És mivel, ha jól tudom a parkba mész, gondoltam elkísérlek. Minden rendben?
- Aha. Beolvastam a fafejnek és szálka ment az ujjamba...
- Van köze a kettőnek egymáshoz?
- Hááát.. nem nincs.
- Muti!
- Nem, majd kiszedem otthon!
- Na légyszi! Megoldom! Üljünk le!
- Na jó! - leültünk és elkezdett kutatni a táskájában - Miért van nálad szemöldökcsipesz és tű?
- Rydel mindenfélét elhurcol és most az én táskámba fért bele.
- Ó. Jó, de óvatosan!
Kiszenvedte a fadarabot az ujjamból, de szerencsére nem vinnyogtam, csak óvatosan felszisszentem.
- Kijött! - mondta mosolyogva, majd a szemembe nézett.
- Köszi. - ahogy a tekintetemet kereste, elvörösödtem.
- Bocsi!
- Se-semmi baj. Ma éjszakás vagyok...
- Mi?
- Jól tudod! Öh, mennem kell.
Egy másodperc leforgása alatt cikázott a tekintetem 4x a pad és Ross között. Vettem egy mély levegőt. Gyorsan Ross felé fordultam, becsuktam a szemem és nyomtam egy puszit az arcára. Felálltam és egy halk szia kíséretében elrohantam.
Egyenesen a parknak arra a részére mentem, ahol a találkozót beszéltük House-zal. Mikor ő is megérkezett, bő két órát beszélgettünk. Elmeséltem neki minden mostanság történteket. Valami feltűnt. Elég furcsán viselkedett. Sóhajtozott és forgatgatta a szemét. Olyanokat mondott a sztoriaim után, hogy "na persze", "igen, biztosan"...stb. Eléggé zavart.

- Elmondanád, hogy mi a bajod? - kérdeztem kissé ingerülten. Hirtelen felkapta a fejét.
- Mi? Ja, semmi.
- Várjunk csak! Álljon meg a menet! Te-te-te, ezt nem hiszem el!
- Mégis mit?
- Te őrültnek tartasz! Tudhattam volna! Eddig mindenki így viselkedett. Most már kiszúrom, ha valaki nem bírja vissza tartani! Szóval szerinted bolond vagyok? Hát köszönöm! Azt hittem benned már bízhatok! Undorodom az ilyen emberektől! Viszont nem látásra! Majd postázom a pénzt!
- Hé!
- Pá! - mondtam és elindultam haza. Hátra se néztem.
Út közben dühöngtem és próbáltam nem sírni. Mikor az ajtóhoz értem, elkezdtem kutatni a kulcsom után. Vagy 20 percig szenvedtem, de nem lett meg. Ennyi elég volt ahhoz, hogy elbőgjem magam. Rádőltem a csengőre. Szerencsére Adam nyitott ajtót.
- Szi.... veled meg mi történt?
- Mond, hogy csak egyedül te vagy itthon!
- Csak én vagyok..
Én pedig a nyakába borultam és sírtam. Ő csak hallgatta a hisztim, simogatta a hajam és nyugtatgatott.
- Most már elárulod, hogy mi történt? - kérdezte aggódóan.
- Te tudod, hogy miért járok pszichológushoz?
- Nem. Mert??
- Nem fontos, elmondom holnap.
Nem tudom mióta álltunk ott a nyitott ajtóban, mert hirtelen valaki megjelent.
- Helló! Zavarok?
- Ross? - gyorsan letöröltem a könnyeket az arcomról - Hát te?
- Na jó, ezt ma már többször is megkérdeztem. Mi a baj?
- Előbb azt mond, hogy miért jöttél!
- Oké. hát gondoltam eldoblak dolgozni, de előtte beszélni szerettem volna veled.
- Ó, ez kedves! - mosolyogtam.
- Na de most te jössz!
De amit kimondta, egy váratlan vendég jelent meg mögötte.
- Maga mit keres itt? Nem volt elég ami a parkban történt?!
- Figyelj Laura! Én... Miért nem tegezel?
- Mert nem érdemli meg! Nem tudja mennyire megalázott? Gusztustalan dolog volt ez egy embertől, főleg ha az egy pszichológustól! Nem az lenne a feladata, hogy kifejezze, együtt érez a beteggel és segít rajta? Hát gratulálok, elvesztette a bizalmam és az egyik "barátját" és páciensét. Nem akarom többet a közelemben látni! Sajnálom. - aztán behúztam Ross-t és becsaptam az ajtót.
- Érzéketlen bunkó! - dühöngtem.
- Most már tudom, hogy kivel van bajod...
- Figyelj Ross, mindjárt feljöhetsz a szobámba, csak nem akarom, hogy sokkot kapj...
- Öh, ooookkééééé....
- Addig beszélgessetek.
Gyorsan felrohantam a szobámba. Kulcsra zártam az ajtót. Aztán az jött amire nem vagyok túl büszke. Dühöngtem egy sort. Azaz szétbarmoltam a szobámat. A következő eldobott könyv mögül megjelent Kevin.
- Mi a franc? Jézusom, ki tette ezt veled?
- Borzalmas napom volt! Először jött a zuhanás, majd a szálka és az az idegesítő Sam Tsui és a pszichológusomról ne is beszéljünk, plusz...
- Várj! Mi? Sam Tsui?
- Miért érdekel?
- Ma hallottam, hogy az unokám a városba jött egy barátjával és őt így hívják.
- Te jó ég! Az a barom? Lehetetlen!
- Laura meg kell ismerkedned vele! Ő az unokám!
Teljesen lesokkoltam. Leültem az ágyra és bámultam a semmibe. Az a kis "elítéllek mert más vagy" nyomoronc lenne a rokona? Hihetetlen....

Néhány kép a tánc óráról:

Nem lett nagy szám, de remélem tetszett! Xoxo Lu

3. rész - Egy újabb húzás

Hali! Új rész! ;) Nyugodtan lehet komizni rosszat-jót, feliratkozni és szavazni! Nem ölök érte! ;D

*Laura szemszöge*

"Este háromnegyed kilenc körül épp nachost ettünk és a főnököt rajzoltuk le malac orral és egyéb kiegészítőkkel, mikor nevetést hallottunk. Először elénk futott két fiú, mind a kettő eltakarta az arcát, csak a szemük látszott ki, és az egyikük leguggolt, hogy ne lássuk. Aztán el kezdték mondani."
Úgy bírom, mikor ilyen emberek jönnek be. Szóval a srác eltorzított hangon kezdett olvasni egy kis lapról.
- Miben segíthetek? - kérdeztem először.
- Jegyet vettünk online a 10 perc múlva kezdődő horrorfilmre. Pontosan.. Mennyit?
- Nyolcat! - súgott a másik fiú.
- Khm, pontosan nyolcat! A nevet ne olvassa fel hangosan, mert hiper-szuper titkosan kell maradnunk!
- Miért, az FBI-nál dolgozol? - kérdeztem gúnyosan.
- Na de hölgyem! Ilyen emberekkel nem viccelünk! Vagy megmutassam ezt a szép rajzot a főnökének? - emelte fel a lapot, amin egy kicsit csúnyán összefirkált kövér ember volt.
- Add azt ide!
- Déja vu! Ismerős a hangod! Nem ismerlek? - kiáltott fel hirtelen. Amúgy a furcsa idegen a sapkától nem látta teljesen az arcom
- Lehet! Egy ideje dolgozom itt, de nem tudok megjegyezni minden erre járó maszkos idiótát! - aztán elkezdtem pötyögni az érintő képernyős gépen, hogy megkeressem a jegyeket. Mivel már a kaják is be voltak írva, Stef elkezdte őket csinálni. Elolvastam a nevet. Először nem akartam elhinni, de amikor ismerős hang kiáltotta a nevem, leesett az állam.
- Laura? - ha jól láttam Rydel jelent meg.
- Tényleg, az van a névtábláján! Laura, milyen jogon idiótázol le engem, mikor azt sem tudod ki vagyok! - a hangját most nem torzította el, így felismertem.
- Milyen szószt szeretnél a nachos mellé, Ellington? - dobtam be az aduászt.
- Bakker, lebuktunk!
- Rocky, te is felállhatsz! - majd néztem, ahogyan a család többi tagja szépen lassan ideszivárog.
- Mikor lesz kész a rendelés? Mert mindjárt kezdődik a film! - szólt rám Riker, aki még nem ismert fel.
- Remek. Horrorfilm. Juhú! - mondta Ross, tettetett jókedvvel.
- Lau, az első hármat megcsináltam, de krízis helyzet van, úgyhogy mennem kell. Szerintem nem jönnek többen csak itt hagyhatlak velük!
- Persze, de milyen krízishelyzet?
- A VIP szobát most leérettségizett nyomik foglalták le és popcorn csata volt, de háromnegyed óra múlva lejár a műszakom és ki kell takarítanom addig, mert 1 kor jön a következő turnus.
- Huh, menj!
Azzal Stef el is tűnt.
- Itt vannak a jegyek, ellenőrizzétek le, én addig befejezem a kajákat!
- De siess, mert már csak 5 percünk van!
- Jahj, Riker! Az első 15 perc amúgy is mindig csak reklám. 2 és fél óra horror és ennyi üdítő? Nem lesz pisiszünet!
- Honnan tudod a nevem?
Levettem a sapkám és az arcába mosolyogtam. Mikor láttam hogy leesett neki, megforgattam a szemeim és sarkon fordultam. Szerintem ettől a 2 perces körbe, oda-vissza futástól fogytam 1 kilót.
- És 3 perc alatt kész! - néztem a karórámra. Kimentem a pult mögül és a folyosónál odaadtam a 3D-s szemüvegeket és megjelöltem a jegyeket egy aprócska firkával és szakítással. Delly persze odasúgta, hogy nézzem a telóm. Ross pedig úgy nézett rám, mint aki most megy kinyíratni magát. Kicsit elmosolyodtam, mert tényleg viccesen festett. És akkor most jön a hatalmas nagy unalom. Stef majd csak a hátsó ajtóból fog egy sziát üvölteni, de utána is 1 órát kell várnom Sebastian-ra, mert mindig késik.
Az első tíz percben el tudtam szórakozni azzal, hogy bábozok a a popcornokkal és a nachoval, mielőtt megeszem őket. Aztán kihajoltam, hogy megnézzem mi zajlik a bevásárló központban. Sötét van, minden üzlet zárva, kivéve az óraszerelőt, aki túlórázik. :D Az alattunk lévő emeletről felhallatszik néha üdvrivalgás és a bábuk borulása. Ugyanis ott egy bowling pálya van nyitva éjjel-nappal és egy bár. Itt dolgozom másfél éve és nem bizonyult ilyen ijesztőnek. Főleg, hogy a négy kis tv-ből 1-en megy a horrorfilm, a másik három pedig be sincs kapcsolva. Már unom ezt a filmet, de még mindig félek egy kicsit. Legutóbb feljegyeztem, hogy hányszor hallani lövést. Rydel 1 sms-t írt, abban is annyi volt, hogy para a film, de a popi finom (?). Fél óra ajtókicsapódást hallottam. Biztos valaki pisilni ment ki. És ebben a pillanatban elhangzó lövésnél annyira kínlódtam, hogy eljátszottam, mintha eltaláltak volna és a falnak támaszkodva lecsúsztam. Az irónia kedvéért ketchupot is kentem magamra. :D Közben ilyeneket mondtam, hogy : Jaj, ne! Még fiatal vagyok... stb. Szóval már menthetetlen esetté váltam. Aztán vég elkeseredésemben a következő elfoglaltság bizonyult a legjobbnak. Lehunytam a szemem, erősen koncentráltam, majd mikor legközelebb kinyitottam, fekete-fehér-szürke szellemek sokasága repkedett a plafonon. Érdekes módon megnyugtatott a jelenlétük. Ide-oda kaptam a fejem és gyönyörködtem. Mondjuk van köztük egy-két groteszk, de próbálok nem nevetni, mert ki tudja, hogy mit csinálnak. Teljesen ellazultam. Aztán valaki elkezdett rángatni.
- Laura, ugye nincs semmi bajod? - Ross volt a tettes.
- Miért lenne? - néztem idétlenül.
- Mert mikor kirohantam a mosdóba lövést hallottam és téged összerogyni láttalak. Aztán a mosdóból idejöttem és így találtalak. 10 percig szólongattalak, de nyitott szemmel ide-oda dobáltad a fejet és tiszta vé - beleszagolt a levegőbe - ketchup vagy? - lehet hogy a szellemek megidézése közben magamon kívül voltam? Fúú.
- Jaaa. - erre elkezdtem nevetni - A filmben lőttek, én pedig unatkoztam. Te sírtál? Tiszta vörösek a szemeid! Hallottam, hogy Ross Lynch nem bírja a horrorfilmeket, na de hogy ennyire.
- Mi? Pff, dehogy! Bele spriccelt a folyékony szappan! Meg kéne nézetni! - mentegetőzött.
Én kuncogva felálltam és letöröltem magamról a pirosas szószt, majd folytattam az evést.
- Mondjuk ez egy kifejezettem ijesztő film. 6x láttam, de még most is be vagyok tojva tőle.
- Hatszor?!?!?!!!????????
- Ja, már tudom, mikor és hova lőnek a filmben. Az egész 2 és fél óra alatt 143x lehet hallani fegyver hangot. Figyelj! - ránéztem a tévére, majd tudatosult bennem, hogy melyik rész jön. Pisztolyt formáztam a kezemből, és "ellőttem" előre, balra, jobbra, a plafonra, Ross hasába 2x, azután a fejébe, végül "agyonlőttem" magam és állva játszottam a hullát.
- Hú, ez igen! Jó színész lennél!
- Ez azért túlzás! - jöttem zavarba. Hirtelen végigmért.
- Huh, mennyi, idős ez a cipő?
- Van vagy 3 éves, de direkt nagyobbat vettem. - mosolyogtam kínosan.
- Zavarok? - ugrott mögém a másik szöszi. Stefany indult haza. - Jó lenne, ha fel tudnál söpörni és mosni!
- Öhm, oké. Szia!
- Szia.
- Várj! Szólj a bátyádnak, hogy ne késsen sokat, különben ő takarítja ki a wc-ket!!
- Rendi. - azzal el is ment.
- Látom neked nagyon nem fekszik ez a film! - fordultam Rosshoz, aki bólintott. - Van egy ötletem! Nézd, ha le van némítva a film, akkor úgy néz ki, mint ha ez a zombi csak a bőrjavító krém miatt kergetné. Ami valljuk be, vicces. Jó, a vér így is nagyon para. Keresd benne mindig a poént. Próbáld parodizálni!
- Oké, köszi. Nagyon jó fej vagy és szimpi!
- Juj, bókot kaptam az egyik kedvenc hírességemtől.
Majdnem az egész filmet elhülyültük.
- Meddig dolgozol? - kérdezte Ross váratlanul.
- Ma hajnal 3-ig, de van mindenkinek egy óra takarítás utána. És kb. fél ötre szoktam hazaérni.
- Akkor te mégis hogy a bánatban fogsz te reggel kilenctől nálunk takarítani?
- Nekem elég egy óra ahhoz, hogy reggel elkészüljek és átmenjek. Reggelizni nem nagyon szoktam, elég az a 17 gyógyszer amit beveszek. Mikor hazaérek, akkor is tusolok, összepakolom a holnapi holmim egy táskába és 5 körül alszom el. És a reggeli egy óra futást most nem is számoltam bele.
- 2 óra alvás elég neked munka után, mikor másnap is agyondolgozod magad?
- Van amikor már nem is alszom, mert nincs értelme, de amúgy megoldom. Sziesztázok amikor van időm. Általában filmek alatt ilyenkor, mikor nincs senki és valaki falaz nekem. De nem kell nekem sok alvás. Ott van nekem az a hatalmas kávé adag. A kávé a barátom!
- Az igen. - bólintott furcsán.
- De te sem pihenhetsz túl sokat. Koncertek, rajongók...stb.
- Most szabadságon vagyok. - nyújtózott egy nagyot.
- Hm. Szabadság... Azt sem tudom milyen érzés. - nevettem keserűen. - Menj, vége van a filmnek.
Hirtelen az egész család rohant kifelé "wc-t, de azonnal" felkiáltással. De a többi filmező sem tett másképp.
- Szerinted van ennyi wc az egész plázában? - röhögött Ross.
- Remélem! - nevettem -  Na menj, szia.
- Szia! És köszi!
- Mégis mit? - kérdeztem, de addigra már elment. Pedig olyan jól elvoltam vele. Kár... Nem sokára Sebastian esett be az ajtón. De mivel filmet sem játszottak, mert nem jött senki, ezért felsöpörtünk, felmostunk, kivittük a szemetet, szelektáltunk és beszélgettünk. Még szerencse, hogy olyan időben dolgozom, amikor ritkán találkozom emberekkel. Itt is csak azért dolgozom, mert Seb és Stef apjáé a pláza. Sebastián az osztálytársam volt, Stefany meg egy évvel fiatalabb, de a barátnőm és ezért nem kellettek az adataim. Mikor végre eljött az idő, hogy haza indulhatok, elkezdett szakadni az eső.
- Ó, basszus! - sikeresen belegyalogoltam a hátsó kijárat előtti tócsába. El akartam indulni, mikor egy kocsi állt meg mellettem. Remek, ma még el is fognak rabolni és feltehetőleg meg is erőszakolnak. A fekete dzsip ablaka lehúzódott és a kormány mögött Ross-t láttam meg.
- Te mit keresel itt?
- Szállj be gyorsan is elmondom. - gyorsan átfutottam a túloldalra és beszálltam az anyósülésre.
- Az alkalmazottatok vagyok, nem kell ilyeneket tenned. Különben is, miért?
- Felkeltem a viharra és eszembe jutottál. Na mondd merre menjek.
- De ugye aludtál? A Rose street-nél balra és menj egyenesen a Gold street végéig és a Palm street-nél jobbra. Utána mondom a többit.
- Oké. Minden oké? - fürkészett a szemével.
- Nem kellett volna. Hidd el, megáztam már egy párszor.
- A Beach street-en laksz? - direkt nem vette tudomásul amit mondtam.
- Igen, a sarkon rakj ki. Ne csodálkozz ha átmászok a kerítésen, mert nincs kulcsom, és a hátsó ajtó van nyitva. - kamuztam. Az utat viszonylag csendben tettük meg. Nem nagyon beszéltünk. Az utca sarkon megállt. A táskámat a fél vállamra akasztottam és elköszöntem.
- Nagyon köszönöm. Tényleg. De legközelebb miattam ne kocsikázz hajnalban
- Azért mégsem hagyhatom cselekedet és szó nélkül a dolgot. Több szempontból is.
- Ha mondjuk a csajod lennék, akkor talán megérteném. De csak a wc-d pucolom. Sajnos. Szia. - meg sem vártam a kérdőn néző Ross köszönését, hanem Harrisék kapujához futottam és átmásztam rajta, majd egy tuja mögé bújtam. Az ő kerítésüket a legkönnyebb átmászni és náluk nincs fű riasztó. Mikor az autó a látótávolságomon kívül volt, kimásztam és a táskámat a fejem felé tartva rohantam haza. Igazából a hosszú utca végi rossz állapotban lévő házban élek. Harrisék laknak a 4. ben, míg én a 348-ban. Á, kicsit kellett csak futnom. Egy hazugság az életem. Otthon felvettem a pizsim és megtöröltem a hajam és gyorsan lefeküdtem aludni. Kevin az ágyamon ülve várt.
- Bocsánat, de most nincs túl sok kedvem beszélgetni.
Szomorúan bólintott és köddé vált.
Mikor megszólalt az ébresztőm, a telefonomat legszívesebben egy másik időintervallumba dobta volna át. Nyöszörögve keltem ki az ágyból, majd mindent megcsináltam amit szoktam. Mielőtt indultam, bementem Liv szobájába és leraktam neki egy levelet, meg egy tábla csokit, ugyanis ma van a szülinapja. Nyomtam egy puszit a homlokára és kimentem. A nappaliban Adam-be botlottam.
- Hova ilyen sietősen csajszi? - ölelte át a fél vállam.
- Dolgozni.
- Nem vállalod túl magad? Kis lány vagy még! - mért végig aggódó tekintettel. - Mint egy ropi.
- Nem vagyok kis lány! Na megyek, mert nem akarok az első napomon késni. Hírességeknél takarítok!
- Hű, az igen! - megöleltem és elindultam. Adam az, aki tényleg úgy kezelt, mintha a lánya lennék. Vagy inkább a húga, mert nem hívom apának. Cheryl pedig pont letojt, csak próbált a képembe vicsorogni. Az esti esőtől csúszott az aszfalt, ezért próbáltam minél óvatosabban sétálni. Közben pedig telefonáltam House-sal, aki a lelkemre kötötte, hogy ma különösképp figyeljek oda magamra, mert rossz előérzete van. Most ahogy így belegondolok, nekem is. Mikor megérkeztem a Lynch házhoz, megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély levegőt, majd csöngettem. 2 perc múlva Delly iszonyatosan kómás fejével találtam szembe magam.
- Veled meg mi történt? - kérdeztem. Bementem az ajtón és észrevettem, hogy szinte mindenkinek ilyen meggyötört arca van.
- A tegnapi horror film. Egy szemhunyásnyit sem tudtunk aludni, mert Rocky és Ryland patáliát csapott. Azt mondták nem fáradtak, pedig csak féltek elaludni. - hirtelen Ellington ugrott elém.
- Juhúú, fürdőbe megyünk és végre felvehetem az új fürdőgatyám amiben meghódítom a csajok szívét!
- Hű, és mi van azon a gatyán? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Tubusos fogkrémek és fogkefék! Hát nem állat! Apám vette, ő pedig fogorvos. Megyek nőzni!
- Hajrá! - veregettem meg a vállát nevetve.
- Ő tudott aludni! - sóhajtott Rydel. Aztán Stormie hívott, így odamentem hozzá.
- Azért megyünk el, hogy pihenjünk, kicsit kényeztessenek minket, mert este fontos vendégek jönnek és nem láthatnak így. Délután egyig ki tudnád takarítani az alsó szintet és az összes fürdőt? Ha marad időd nekikezdhetsz a az alaksornak is!
- Rendben!
- Köszönöm!
- Nincs mit!
- Ó, és Ross marad itthon felügyelni. Este kilógott szó nélkül és ez a büntetése! - éreztem, hogy vörösödöm és lesütöttem a szemem.
- Értem.. - sziszegtem a fogaim között. 10 perc múlva már egyedül álltam a nappali közepén. Átvettem a takarítós ruhám, elővettem a takarítószereket, benyomtam egy kis zenét és neki is álltam a melónak. Először a második szinten lévő fürdőket takarítottam ki, majd jött a nappali, konyha és az étkező. Pont egy kis szünetet tartottam, mikor megjelent Ross kócosan, kómás fejjel.
- Jó reggelt! - köszöntem halkan.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Fél 12.
- Pfhú, sokat aludtam.
- Nem mondod! - pár percnyi kényelmetlen csönd után elkezdtünk beszélgetni. Úgy mindenről. Aztán rászántam magam és nekiálltam az utolsó feladatomnak, az alsó szinti fürdőnek.
- Én addig megreggelizek. Addig gondolkozz a döntéseden! - kacsintott. Na igen, addig terelt míg kimondtam, hogy nem is egy hatalmas titkom van. És mondtam neki, hogy meggondolom és talán MA elmondom. Ami nálam az jelenti, hogy biztosan kibököm. De hülye vagyok!!! Már annyira a munkám végén jártam, hogy csak a zuhanyzó maradt hátra. Jézusom, annyi gomb van itt, hogy örülök, ha azt megtalálom amivel a vizet el tudom indítani, hogy lemossam a takarítószert.
- Ross! - kiabáltam ki. - Melyik gombbal tudok vizet engedni?
- A kékkel!
Megnyomtam az első kék gombot. De későn vettem észre, hogy 2 kék gomb is van! Hirtelen mindenféle színben pompázott a zuhanyfülke és felcsendült az Lmfao tól az i'm sexy and i know it. De olyan hangosan, hogy rendesen megugrottam és a wc-re érkeztem. Ross zavart arccal jött be és állította le a zenét. A szemöldököm az eget verdeste, míg magyarázatra vártam.
- Öhm, másik gomb. Ne nézz így, Riker fürdött itt utoljára!! - emelte fel a kezét védekezésképp.
- Jó, mindegy. Folytatom, már csak kevés van hátra...
- És elmondod a kis titkaid! - fejezte be Ross a mondatom.
- Csak szeretnéd. - mondtam és ő kiment. Sóhajtottam egyet és ott folytattam a dolgom ahol abbahagytam. Egy pontot nem értem el kívülről, ezért kénytelen voltam beállni a zuhanyzóba. Hirtelen a mágneses kabinajtó hatalmas csattanással összecsukódott. Összerezzentem. Hangok kezdtek el motoszkálni a fejemben és egyre hangosabbak lettek. Szinte veszekedtek odabent. Kicsit megrogytam és próbáltam kinyitni az üvegajtót. Nem tudtam. Már tisztán értettem mit mondtak a hangok. Volt ami azt mondta : "Menekülj! Rohanj! Szabadulj ki, hívj segítséget!". Mintha Kevin hangját hallanám e mondatok elhangzásakor. De volt az ellenkezője is: "Minek próbálkozol, úgy sincs esélyed a túlélésre! Ellenem a halál az egyetlen kiút! Azt hiszed kijutsz? Hát tévedtél!". Ez a hang egyenlő volt a szüleim gyilkosának hangszínével. Izzadni kezdtem, alig kaptam levegőt. Füstszerű köd telítette meg a kabint. A szaga borzasztó volt. Köhögni kezdtem és gyengülni. Megjelent egy fekete alak fölöttem, de nem ismertem meg. Nagyon megijedtem. Már a könnyem is elkezdett folyni.
- ROSS!!! - kiáltottam.
- Igen? - hangzott a konyhából.
- Mond hogy csak egy gombot nyomtam meg, és van ebben az izében köd, füst vagy gőz csináló is! - a hangom kissé hisztérikusra váltott.
- Nincs, miért?
- Akkor segíts! Kérlek! - a hangom vékony volt és gyenge. Nem is csodáltam volna ha nem hallja meg. A látásom kezdett romlani a köhögésem erősségével együtt. Trappolást hallottam, majd kopogást. Néha láttam az üvegen megjelenni az öklét, de az is már csak egy folt volt.

- Hé! Nyisd ki! - kiáltotta.
- De nem tudom... - nekidőltem az üvegnek, mert nem bírtam állni.
- Jól vagy? - nem kevés aggódást véltem felfedezni a hangjában.
- Szabadíts ki! Nem bírom tovább! - suttogtam alig hallhatóan. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, én pedig elvesztettem az egyensúlyomat és kiestem rajta. Ross szerencsére elkapott. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy a titokzatos köd, eltűnt!
- Mi volt ez? Hogy vagy? - nézett a szemembe. Némi dühöt is véltem felfedezni az arcán az aggodalom és a nyugodtság mellett.
-Sajnálom! Nem akartam! Kifizetem vagy nem tudom, izé, mivel tehetem jóvá? - hadartam, miközben felpattantam az öléből.
- Miről beszélsz? - kérdezte.
- Nem tudom, hogy miért ezek az érzelmek tükröződnek az arcodról! Nyugodt, de ugyanakkor aggódó és mérges. Miért? Csak az alkalmazottad vagyok.
-  Megnyugodtam, mert nem esett komoly bajod, de azért aggódom is érted. Mérges vagyok, mert valami bántani akart. Te nem csak egy alkalmazottam vagy! Sőt, anyuék alkalmaztak, nem én! Mi volt ez?
- A-a férfi...
- Milyen férfi? Menjünk, sétáljunk egyet és szépen elmondsz mindent!
- Csak akkor mondom el, ha te is elmondasz nekem egy titkot!
Na ebből már nem mászok ki sehogy. Átöltöztem és elindultunk.
- Jó, akkor kezdem én. - mondta Ross és nagyon elgondolkodott valamin. - Ryland szerelmes beléd. Te jössz!
- Öhm, hű! Nekem 2 hatalmas titkom van és több kisebb. Az egyiket csak 3-an tudják, a másikat sokan.
- Mondd!
- Huh. - vettem egy mély levegőt - Furcsa módon úgy érzem, hogy benned megbízhatok, pedig nem ismersz rég óta, pedig én régebb óta ismerlek, mint hinnéd. Szóval az első. Emlékszel, mikor furcsán viselkedtem tegnap a parkban.
- Igen. Az osztálytársad családja miatt.
- Na ez kamu volt. - megálltam - Én vagyok Ellen és Damian Marano lánya. Az elveszett gyerek, akiről senki nem tud semmit. De ha ez kiderül, elvisznek egy intézetbe. És amit Rydel olvasott, az nem igaz! Nincsenek Chicagoban élő nagyszüleim! Én intézkedtem, hogy kiadják anyu könyveit, de még néhány nálam van.
- Wow. Valahogy sejtettem, úgyhogy ez nem annyira durva. Mi a másik?
- De kérlek ne nézz bolondnak, vagy ne nevess ki! Ez igenis igaz!
- Rendben!
- É-én látom a halottakat! Mármint a szellemüket. Beszélgetni szoktam az őrangyalommal. Egy szellem a legjobb barátom... - és ezt szépen kifejtettem neki. Csak csendben bólogatott, de elfogadta, hogy más vagyok. Nem kezdett furcsán viselkedni velem. - Megmutassam? - kérdeztem.
- Aha.

- Reggel a csúszós út miatt karamból történt innen pár utcányira. Ha az egyik ember belehalt, miután megtaláltak a testét, a lelke elém lép. - odaértünk a helyszínre. Egy ripityára tört autónak most feszítették fel az ajtaját a tűzoltók és a benne fekvő nőt a mentősök rakták hordágyra. A nő szellem elém lépett. Belel láttam a lelkébe. Ő jó szellem, nem miatta történt a baleset. Mutattam neki a kézjelet és óvatosan meghajoltam előtte. Majd ő is ezt tette, kiegyenesedett és darabokban elfújta a szél.
- Ne próbálkozzanak tovább feleslegesen. Meghalt! - szóltam oda a mentősöknek. És ekkor a mentő kocsiban lévő gép kisípolt. A döbbent Ross-al tovább mentem.
- Ezt miért kellett csinálnod?
- Amikor valaki meghalt, megkeres engem és én megmondom neki, hogy hova kerül. De azt csak fél percen belül tehetem meg. Ha lekésem a szelleme a mi világunkban ragad tétlenül. Az ilyenekből lesz a kopogó szellem, vagy a van valami az ágyam alatt vagy a mi ez a hang odakint esetleg a legdurvább helyzetekben, akik most elmegyógyintézetben vannak, élőben felfedik magukat. Mint amikor látsz egy photoshopolt képet facebookon.
- Ez durva. És mi volt ez a mai.
- Egy elszabadult rossz szellem. Ő ölte meg a szüleim és most engem akar. Nem ez volt az első próbálkozása.
- És csak te tudsz ilyet?
- Fogalmam sincs.
- Értem.
- Figyelj csak! Mit szólnál hozzá, ha Stormienak megmutatnám azt a könyvet amit anyu nekem írt és nem volt szívem kiadatni. Vagy ha megmutatnám, hol van a sírjuk. Esetleg most megmutatnám hol lakom valójában és elmondok még valamit.
- Benne vagyok!
Míg sétáltunk a házhoz, elmeséltem neki a tánctermes dolgot, hogy engem asszonyozott le és én mozgattam a tükröt, na meg hogy keresem Kevin unokáját. Ámulattal hallgatott. Mikor megérkeztünk az utcánkba, megszólalt.
- Itt raktalak ki.
- Igen, de innen még sokat kell sétálni. Előre szólok, sokan vagyunk és eléggé zajosak. A hátsó ajtón megyünk be. Tudsz fára mászni?
- Oké és persze. Ki nem tud?
- Akinek nincs keze vagy lába...
Odaértünk a házhoz. Végül mégis elől mentünk be.
- Azt hittem többen lesztek. - súgta Ross, mert nem vették észre, hogy benyitottunk.
- Most jut eszembe! A társaság háromnegyede táborban van. - csaptam a homlokomra. - Sziasztok! Cheryl, kell valamit segítenem? Elhoztam egy barátomat.
- Rendben. Menjetek fel nyugodtan, ha van valami, akkor szólok.
- Oké. Először bemegyünk Livhez, mert ma van a születésnapja.
- Ki az a Liv?
- Mindjárt meglátod!
Bementünk a szőkeség szobájába. Éppen babázott.
- Boldog születésnapot! - mosolyogtam.
- Laura!!! - odafutott hozzám, én pedig felvettem.
- Megtaláltad a csokit?
- Igen, köszönöm! - mondta és belefúrta a fejét a vállamba. Aztán felnézett és felcsillant a szeme. - Te elhoztad nekem Ross Lynchet?
- Mi? Öhm, izé. Ő egy barátom. Jelenleg az ő családjánál takarítok.
- Hű! Szerinted megölelhetem és kérhetek tőle autogrammot?
- Kérdezd meg tőle.
Ross persze igent mondott neki.
- Laura, elénekled a kedvenc dalom?
- Persze!
Elkezdtem énekelni a kedvenc számát, és mivel Ross is felismerte, ő is énekelte velem. A szám közepe felé rátette a kezét az én kézfejemre. Próbáltam nem oda nézni, de mikor oda tévedt a tekintetem, majd a szemébe, zavarodottan elkapta onnan. Még kicsit beszélgettünk, majd felmentünk a szobámba. Az ajtómat készültem kinyitni, mikor Kevin kidugta a fejét.
- Ez meg ki? - kérdezte.
- Jézusom! - ijedtemben ismét felkenődtem a falra. Ross persze csak elég érdekes arckifejezéssel kísérte végig a műveletet. - Idefigyelj Kevin Tsui! Ha még egyszer rám ijesztesz és hülyét csinálsz belőlem, én esküszöm, hogy... Aúú!
Ugye a monológom közben közelítettem a szellemhez, de nekimentem az ajtónak. Kinyitottam, behívtam a zavarodott Rosst, majd becsuktam. Mérgesen néztem Kevinre, aki kuncogott.
- Esküszöl, hogy aú? Az milyen? Látnod kellett volna fejed! - tört ki belőle a röhögés.
- Jobb lesz, ha vigyázol! Van még abból az eltüntető poromból!
- Nem félek tőled!... Na jó talán egy kicsit igen! Szóval ő ki? Nem hiszem hogy az unokám! Nem hasonlít rá! - mondta és közben folyamatosan tapizta a fiút.
- Kevin ne tapizd a barátom!
- Öhm, Laura!
- Igen Ross?
- Tudod, eleve furcsa nekem, hogy a semmibe üvöltözöl, de legalább ha nem látom ezt a Kevint, ne mond ki hangosan, hogy taperol... - vakargatta a tarkóját.
- Upsz. Na, mindegy. Mi van Prissilával, rég nem beszéltünk!
- Van valami dolga, amit folyamatosan intéznie kell.
- Oh, értem.
Ross még 2 órát volt nálam, majd visszamentünk az ő házukba.
- De kérlek, hogy ezeket a titkokat senkinek, ismétlem senkinek nem mondhatod el!
- Rendben, ígérem, hogy nem mondom el. Más téma. Nekem ez a Cheryl nem szimpi. De Adam annál inkább.
- Mert így van. Cheryl fura, Adam pedig jó arc.
Csak beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk, míg be nem ütött a nagy csönd. Ross elkezdett közelíteni felém. Meg akar csókolni? Mit meg nem adnék, ha Ross Lynch megcsókolna, de nem. Nem szabad. Elhajoltam és felálltam.
- Sajnálom. De én erre nem állok készen. Nem csak azért, mert még nem volt barátom, de más miatt sem. Attól még, hogy bízom benned és elárulom a titkaim, nem jelenti azt, hogy már csókolózhatunk is. Főleg úgy, hogy azt mondtad tetszem az öcsédnek? Te sem gondoltad ezt komolyan! Te ezt megcsinálnád vele?
Ahogy kimondtam, kicsit meglepődtem a hangnememen. Lenézően hangzott.
- Bocsánat! - zavartan felkaptam a táskám és kirohantam az ajtón. Pont beleütköztem Stormiékba.
- Hát te meg hová rohansz?
- Elfelejtettem valamit! Sziasztok!
Hazarohantam es belefúrtam a fejem a párnámba. Más mit meg nem adna egy ilyen dologért, én pedig elutasítom. Hogy lehetek ilyen önző?
- Wááááh! - kiáltottam és vergődtem egy sort az ágyamban.

*Ross szemszöge*

Gratulálok Ross, ezt elszúrtad. Megdörzsöltem a halántékom és próbáltam végig gondolni a mai napot. Elmondja nekem, hogy milyen nehéz az élete, megosztja velem a titkait és ma majdnem kinyírták én meg le akarom smárolni? Az még oké volt, hogy megfogtam a kezét. Miért nem tudtam volna egyszerűen csak megölelni? És ráadásul azt hazudtam, hogy Rylandnak bejön, pedig én vagyok belé szerelmes! Hülye, hülye, hülye! A gondolatmenetem Rydel szakította félbe.

- Elmondanád, hogy miért rohant így el valahova Laura?

- Dolga volt. - mondtam és felálltam.

- Ti titkoltok valamit! Remélem miattad nem hagyja itt a munkáját! Úgy érzem remek barátnők leszünk!

- Aha, oké legyetek. - legyintettem és elindultam a szobámba.

- Mi van ezzel? Fiam gyere csak le!

- Miért?

- Arról volt szó, hogy beszámolsz a kislány első munkanapjáról.

- Ja, oké. Mindent kitakarított amit mondtál neki. Utoljára a lenti fürdő maradt, ahol megmentettem az életét.

- Mi? - gyorsan végig gondoltam a történteket, hogy nehogy elmondjam az igazat.

- Ja, rossz gombot mutattam neki és megijedt a hirtelen felüvöltő zenétől. Szegény akkorát ugrott, hogy majdnem a wc-ben landolt. Aztán, hogy lenyugodjon elmentünk sétálni, benéztem oda ahol ő lakik, aztán vissza jöttünk. De amúgy remek munkát végzett. Riker, legközelebb halkítsd le a zenét, ha kikapcsolod a lejátszót!

- Basszus, rendben.

- Jó, felmehetsz.

A szobámban ülve gondolkodtam, hogy mivel engesztelhetném ki Laurát. Aztán eszembe jutott egy remek ötlet...

Remélem tetszett! :) Xoxo Lu

2. rész - Lógjunk Lynchekkel és Ellingtonnal

Sziasztok! Meghoztam a második részt. Remélem tetszik! Komizni, feliratkozni és szavazni ér!

*Laura szemszöge*

Ahh, ez a kedvenc számom. De honnan szól? Ja, csörög a telefonom, fel kéne venni.

- Haló? - szóltam bele kómásan.

- Szervusz Laura! Stormie vagyok, zavarok?

- Nem dehogyis! Miért hívott?

- Mondtam, hogy nyugodtan tegezz! Szóval, a család ma megy a nagy bevásárlásra. Arra gondoltunk velünk jöhetnél, hogy megvegyük azokat a tisztító szereket, amikre szükséged van. Eléd mehetünk kocsival ha szeretnéd.

- Persze megyek, de nem kell elém jönni! Fél óra múlva ott vagyok!

- Rendben, szia!

- Szia! - mondtam, majd kinyomtam. Hmm, vásárolni megyek az otthoni szerkós R5-al. 

- Keviiin! -kiáltottam, mire megjelent az említett szellem és kérdőn nézett rám. - Küldenél egy sms-t House-nak, hogy ma ne jöjjön át, majd telefonon megírom, hogy mi történt?

- Persze!

Gyorsan elmentem zuhanyozni, összekészültem és lementem a konyhába. Elmondtam Cherylnek a mai tervem, bevettem a gyógyszereim és elraktam egy almát. Ma Lynchékkel vásárolok, este felé pedig a mozibüfében vagyok eladó. Visszarohantam a szobámba, mindent leellenőriztem, felkaptam a táskám és elköszöntem Kevintől.

- Ha valami van, tudod hol találsz! -mondtam.

- Ha már egész nap az utcán mászkálsz...

- Tudom, keresem az unokád! - mosolyogtam rá.

- Köszönöm! 

- Alap! Szia!

- Szia!

Na igen, Kevin jó szellem, mert egy észre nem vett daganat miatt halt meg. Akkor volt az unokája 2 éves, ezért ő maga megtartotta 45 éves formáját. Ő így is nagyon közel állt a kisfiúhoz, ezért mióta meghalt, azóta keresi amibe én is besegítek. Kb annyi idős, mint én. Sam-nek hívják. 

Mivel negyed óra alatt elkészültem, ugyan annyi időm maradt odaérni a hatalmas házhoz. Út közben zenét hallgattam, így még hamarabb eltelt az idő. Megálltam az ajtóban, és most valamivel biztosabban nyomtam meg a csengőt. Egy negyvenes éveiben járó férfi nyitott ajtót, akit tegnap nem láttam. Ő lehet Mark.

- Jó reggelt! - köszöntem.

- Jó reggelt! Te ki vagy? Sajnálom, de most nem érünk rá, és nem adnak autógrammot se a srácok, majd gyere vissza máskor!

- De...

És erre becsukta az ajtót. Hát köszi... Magamban szitkozódva ültem le a háromfokos lépcső legfelső fokára. Megigazítottam a copfom és a rajta lévő masnis hajgumit, majd a térdemre könyökölve kezdem tanulmányozni a telefonom. 

*Ross szemszöge*

Egyszerűen ki nem állhatom a családi vásárlós napot. Annyi jó benne, hogy a két nagy kosár valamelyikébe becsempészhetek valamit. És ha jól hallottam most jön Laura. Leblattyogtam a konyhába, ahol apu és anyu beszélgetett, a többiek meg terítettek a reggelihez. Itt tartott a beszélgetés:

- De mond már meg . hogy ki volt az! Mark, tudod, hogy várunk valakit!

- Igen tudom, a takarítót. De ő egyáltalán nem nézett ki takarítónak. Fiatalabbnak nézett ki, mint Ross!

- De a kislány Ross-szal egyidős és azt mondta fél óra múlva itt van és az már 10 perce letelt!

Kíváncsiságból odamentem az ablakhoz, hátha a titokzatos fiatal idegen még mindig itt van. Mikor megláttam valakit, elmosolyodtam és megszólaltam, mire mindenki elcsendesedett.

- Hé! Megmondaná valaki, hogy Laura vajon miért a lépcsőn ül és miért nem jön be? - mindenki egy emberként jött az ablakhoz. Anyu szúrós tekintettel nézett apura, mire ő mentegetőzni kezdett.

- Nem láttam tegnap, hogy hogy nézett ki! - közben Delly kapcsolt és kinyitotta az ajtót. Mikor belépett és megláttam a mosolygós, de zavart arcát, próbáltam visszatartani a mosolygást, de nem nagyon ment, így  halk köszönés után bementem a konyhába és tovább terítettem az asztalt.

*Laura szemszöge*

Hirtelen kinyílt mögöttem az ajtó, amitől majdnem szívrohamot kaptam. Sőt nem nyílt, hanem valaki szinte kitépte, én meg ijedtemben szó szerint felugrottam, a telóm meg a földön landolt. Gyorsan összeszedtem magam és köszöntem az ajtóban álló Rydelnek, majd a többieknek. Ross egy halk sziát mondott és elment. Na ez fájt, még a szemembe se nézett. Mikor már mindenkit kellőképpen üdvözöltem, Mark elé álltam. Láttam, hogy nyitja a száját, de megelőztem.

- Semmi gond! - mosolyogtam kedvesen.

- Biztos? - bólintottam egyet - Mark Lynch vagyok, nyugodtan tegezz!

- Laura Marie Marano! Az új takarító, majd elmesélem, hogy miért vagyok ilyen fiatal!

- Rendben. Addig gyere be a konyhába, most készülünk reggelizni.

- Upsz, korán jöttem? Mert nem szeretnék zavarni!

- Dehogy is! Téged vártunk! Ülj csak le a többiekhez. - szólt közbe Stormie.

- Oké. - leültem Rocky és Ryland közé, és elkezdtem eszegetni a magammal hozott almám.

- Ezt te sem gondoltad komolyan! - nézett rám Riker.

- Gyógyszert szedek. 

- Persze és ha egy ilyen ropi lány gyógyszert szed, az azt jelenti hogy ne is egyen. Komolyan mondom, ha rád nézek, nekem kezd korogni a gyomrom! Össze fogsz esni!

- Én mindig kihagyom a reggelit...

- Pedig az a nap legfontosabb étkezése! - szólt közbe Ellington. Ez a srác még vásárolni is jön? Mikor van az igazi családjával?

- Itt egy szendvics és most megeszed! Nem fogadok el nemet! - mondta Riker és elém rakott egy zsemlét, amiben volt saláta, sajt, sonka, uborka és majonéz. Nyami. Olyan gáz volt, hogy végig bámultak, hogy megeszem-e vagy sem. Nagy harcot vívtam a szendviccsel, de én győztem. Még meg is tapsoltak. Szóval ilyen érzés az, amikor teli van a gyomrod. Megköszöntem és felálltam az asztaltól, mert megint csörögtem.

- Szia Amy! - vettem fel.

- Szia Laura, mit csinálsz csütörtök délután?

- Várj egy picit! - a telefont a vállammal a fülemhez támasztottam, majd megpróbáltam előszedni a mininaptáram, amit mindig magammal hordok. Mivel nem volt több kezem, a táskám nemes egyszerűséggel a földre dobtam. Aztán megkerestem a csütörtököt. - Délután semmit, de gondolom vigyázni kéne a srácokra. Mennyit?

- Délután 3-6-ig. Jógán leszek, aztán manikűrösnél, de Jack dolgozik.

- Értem. Csütörtök délután 3-6-ig. Nálatok?

- Igen! Szia!

- Oké. Szia! - majd letettem.

- Mit csinálsz holnap után? - ugrott elém Delly, miközben felírtam a programot.

- Vigyázok pár rosszcsontra. 

- Te bébicsőszködsz?

- Igen.

- Az tök szupi!

- Szeretnél segíteni? - kérdeztem félve. 

- Naná! De ne félj, a pénz nem kell!

- Ja, az nem gond! De akkor majd szólok, hogy te is jössz!

- Juhééé! - sipákolt, mire én csak csendben álltam. Megfordultam, mire Ryland-el találtam szembe magam.

- Ez azt hiszem a tiéd! - nyújtotta át a táskámat mosolyogva. 

- Köszönöm! - mondtam, majd elvettem a táskát. A nézésétől teljesen zavarba jöttem. A kínos csendet, hogy Ryland néz, én meg lehajtott fejjel álok, Stormie törte meg.

- Gyerekek, befelé a kocsiba!

- Anya én már nem vagyok gyerek! És lehetőleg ne a vendég előtt égess! Ki kérem magamnak fiatal felnőtt vagyok! Elmúltam 21! -akadt ki Riker, mire próbáltuk visszatartani a nevetést.

- Igen Mrs Lynch! Én is elmúltam! - helyeselt Ell.

- Én meg nem vendég vagyok, hanem alkalmazott! - mondtam nevetve. Annyi volt a különbség, hogy én Rik-nek szántam a mondandóm.

- Akkor gyerekek, Mr. Ratliff és Mr. Lynch, beszállnának az autóba? Szeretnénk végre elindulni. - "dramatizált" Stormie. Mikor mindannyian beültünk, elindultunk vásárolni. Hosszú volt a reggel, mi lesz itt egész nap. Mikor megérkeztünk Mark elment parkolóhelyet keresni, mi meg kiszálltunk. Stormie-nál volt egy hosszú lista, úgyhogy 3 bevásárló kocsival indultunk meg a körúthoz. Az egyiket én toltam Rydel-el, mert abba lesznek véve az én holmijaim. Bár Ryland is hozzánk csatlakozott és ő is beleszólt a csajos témákba. :D Rocky és Ell azt játszották, hogy ki tud többször összeütközni a másikkal. Persze a bevásárló kocsival. Nah, a fiatal felnőtt. Ross nagyon szótlan volt, ezért ő és Riker segített az anyukájuknak pakolászni. Jól szórakoztunk. Bár a 4(!!!) órából 1-et végig sms-eztem House-al. Már épp arra készültem, hogy odamegyek a kasszához és fizetek, mikor a Stormie visszahúzott.

- Valamit kifelejtettem volna? - kérdeztem.

- Csak nem gondolod, hogy te fogod kifizetni?

- De én fogom használni és megszoktam, hogy kifizetem. Meg ahol eddig dolgoztam, nekem kellett megvenni. - aztán észrevettem, hogy van minifánk és elraktam 2 csomaggal.

- Jaj, te lány. Add át a kosarat valamelyik fiúnak, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem fizeted ki, mert ha meglátom, összeborzolom azt a szépen megcsinált hajadat.

- Rendben és kö-köszönöm. - olyan furcsa nekem ez az egyik napról a másikra jött sok kedvesség. Már most úgy bánnak velem, mintha a család tagja lennék. 20 percbe telt, mire mindent áthúztak az árleolvasón. Utálom ezt a a lassúságot. Bepakoltunk a kocsi csomagtartójába és elmentünk a közeli parkba. Istenem, mennyi itt a hajléktalan. Annyira nem szeretem őket nézni. Vannak persze akik rendesek és nem piát vesznek a kapott pénzből, de az igen ritka. Elmentünk egy mellett, aki nem nézett ki annyira igénytelennek, sőt a lelkét is tisztának láttam. Egy kis faház falának dőlve ült és penészes kenyeret próbált leerőszakolni a torkán. Megvártam míg a Lynch család és Ell előrébb megy és odamentem hozzá. Megfogtam egy zsepit és kivettem a kezéből. Nem szólt semmit. Majd egy másik zsepiben 6 kis fánkot adtam neki, mire csillogó szemekkel rám nézett.
- Jó lett volna nekem a kenyér is. - mondta, de láttam az örömöt az arcán. Én leguggoltam mellé és a hátam neki döntöttem a faháznak.
- Elég az is, hogy nincs otthonod, nem hiányzik, hogy gyomorrontást is kapj. Miért nem mondtál semmit mikor elvettem a kenyeret.
- Vannak itt rendetlen gyerekek aki elveszik az ételt amit szereztem, de ha szólok érte, megrúgdosnak. Igazából egy szállóban lakom, de nem nagyon adnak enni. Hálásan köszönöm. De miért engem választottál a sok hontalan közül?
- Mert a te lelked tiszta és nem azért vagy itt, mert elittad a pénzed.
- Leégett a házam, de senki nem segített rajtam...
- Sajnálom...
Adtam neki egy csomag törlőkendőt, hogy legalább a kezét megtörölhesse vele. Elköszöntem, mire ő megint hálálkodott egy sort. Mosolyogva mentem a többiekhez, akik találtak egy szimpatikus padot.
- Merre voltál? - kérdezte Rydel.
- Áh, nem fontos. - mondtam és a hajléktalanhoz fordultam, aki integetni kezdett.
- Csak nem kéregetett?
- Nem, én mentem oda hozzá. Tudjátok léteznek még tisztalelkű és becsületes hontalanok is. Jó dolog segíteni, nem csak azért mert jó érzés és megnyugtat, hanem a karma is majd viszonozza valamikor. Például hány ember wc-ét takarítottam ki, de kifizetődött, mert most egy rendes házhoz kerültem. - a többiek mosolyogva hallgatták végig a monológomat. Aztán mindenki elfoglalta magát valamivel. Mikor néztem mit olvas Stormie, megakadt a szemem a könyv íróján. Anya neve állt ott. Görcsbe rándult a gyomrom és összeszűkült a torkom. Szaggatottan kezdtem venni a levegőt.
- Minden rendben? - kérdezte Ryland, mire mindenki rám szegezte a tekintetét. Édes istenem csak most ne bőgjem el magam. Prissila segíts meg!
- A-anyukád könyvének az írója az é-én ... az én kedvenc írom is...
- Szereted Ellen Marano könyveit? Pedig 10 évvel ezelőtt adta ki az utolsó könyvét személyesen...
- Igen szeretem. De honnan tudod?  - érdeklődtem.
- Autóbalesetet szenvedett, amibe a férje és ő is belehalt. Azóta sem tudom, hogy mi lett a lányával, de állítólag vagy ő vagy a ház kutatók adták ki nem rég a többi könyvét amit befejezett, de nem tudott ki adni. Nem tudom, hogy melyik. Imádom a könyveit, sokszor újraolvasom őket. Nagyon meggyászoltam szegény asszonyt.
- A-a lánya volt... - vettem mély levegőt.
- Tessék?
- A lánya minden fontos holmit magával vitt, bár fiatal volt azt hiszem 8 éves, de volt esze. 16 évesen felkereste azt a kiadót aki kiadta az anyja könyveit és kiadatta a többit. Még van pár ami nála van. Ugye az apja szakmái miatt is sokat kellett tevékenykednie. Bla bla bla.
- Honnan tudsz ennyi mindent? - kérdezte kíváncsian.
- A lánya. Vagyis a lányával. Egy. Egy osztályba jártunk.
- Ó, értem. Pedig azt hittem távoli rokonok vagytok, mert a vezetéknevetek ugyanaz.
- Egy csomó histórija van a neten a lányáról. - mondta Rydel aki közben a telefonján böngészett.
- Mi? - kérdeztem.
- Van aki szerint öngyilkos lett, megszökött, befogadta egy hajléktalan, elköltözött, elrabolták és vannak durvábbak, de enyhébb gondolatok is itt.
- Ez nem igaz!!!! Miért gondolnak ilyeneket?
- Mert egy árvaházban sincs, de egy családnál sincs regisztrálva, hogy örökbe fogadták volna. De a Chicagóban élő nagyszülei azt nyilatkozták, hogy valakinél dugdosva van, akkor azokat fel jelentik, visszaveszik a kislányt, aki már 18 lehet és tovább nevelik. A dugdosók életfogytiglant kaphatnak a dutyiban. Huh, ez durva. Pedig már 10 éve keresik a gyereket. - olvasott tovább.
- Ez nem lehet! Nem kerülhetnek börtönbe és nincsenek Chicagóban élő nagyszüleim. És mi lenne akkor a másik kilenccel? - suttogtam magamnak.
- Hogy mondod?
- Semmi semmi.
Ahogy láttam Ross nagyon figyel és egyre fürkészőbb tekintettel méreget. Zavaró volt, de nagyon.
Hosszú, hosszú kínos csend, amikor mindenki csak nézi a másikat vagy a földet. De utálom... Valakinek meg kell törnie és ki más lesz, mint én.
- Öhm, izé, azt hiszem. Szóval, nekem mennem kell!
- Hova? - kérdezték.
- Dolgozni. - húztam el a szám - A takarítószereket magammal vigyem haza, vagy ott lesz... nálatok?
- Hagyd csak, nálunk is elfér.
- Szi-sziasztok! - köszöntem. - Majd holnap reggel nyolcra ott vagyok.
- Rendben. Szia! - hú de ijesztő, ha egyszerre beszélnek. Még gyorsan végignéztem a társaságon és elindultam. Fél óra múlva otthon készülődtem. Felkaptam egy csőfarmert, a fekete agyonhasznált tornacipőm, a fekete mozis logós-egyen pólót, újra megcsináltam copfom és felraktam a logó-s baseball sapkát. Feldobtam egy laza, de mutatós sminket, összepakoltam a táskámba. Még van egy órám indulásig. Mit csinálok addig? Hirtelen valaki átkarolta lábam. Lenéztem és egy szőke kék szemű szépség nézett vissza rám.
- Liv, mit mondtam! Kopogj, ha be szeretnél jönni! Mi lesz ha lesz itt velem egy fiú? Csak úgy benyitsz? És ha épp csókolózunk fújjogni fogsz! - mondtam neki nevetve és felkaptam a "család" 3. legfiatalabb tagját.
- Anyu azt mondta, hogy menj le!
- Szólj neki, hogy 2 perc és ott vagyok. - böktem az orrára.
- Jó. - elindult, de visszanézett - Mikor leszel velünk legközelebb? Régen játszottunk!
- Nem sokára! Na futás! - szegényekkel alig tudok már együtt lenni, annyit "dolgozom". - Kevin! 10 perc múlva itt várlak! - mondtam és lementem.
- Laura! Végre! Tudsz egy picit segíteni?
- Persze! Mit?
- Légyszíves csináld meg Jack, Conor és Henry kakaóját, és kapcsold be Jamy filmjét. Ja, és kiveszed a muffinokat a sütőből 5 perc múlva?
- Persze! Még szerencse, hogy hozzá vagyok szokva a sürgés forgáshoz. Cheryl, linkeltem neked egy oldalt e-mailben, légyszi olvasd el! Fontos lenne!
- Rendben!
Bekapcsoltam a mesét, kivettem a sütit, a 3 kakaót is elkészítettem, majd beraktam a másik adag muffint. Aztán felrohantam a szobámba.
- Késtél! - repült elém Kevin, mikor az ajtóhoz értem. Úgy megijedtem, hogy neki estem a folyosó falának.
- Hé, még a végén meglát valaki!
- Csak te látsz szellemeket tudtommal!
- Jó, akkor valaki hülyének néz! Menj be! Bocsi, de segítettem Cherylnek! - csuktam be az ajtót.
- Miért nem hívod anyunak és apunak őket? Már 10 éve itt élhetsz.
- Itt élek de nem nevelnek vagy gondoznak! És különben is, a szüleimet nem pótolhatja senki!
- Jó-jó! Miért hívtál?
Beszélgettünk, amíg le nem telt az idő. Aztán 3 muffint megragadva elmentem dolgozni. Háromnegyed hétre értem be. A telóm a zsebembe, a táskám pedig a külön személyzeti szekrénybe raktam a pulcsimmal együtt. Megkerestem Stefany-t (mindig vele vagyok egy műszakban) és kicseréltük a kasszában a pénzt az előző turnussal. Ma nem voltak túl sokan, ezért a jegyeladást is mi ketten intéztük. Amikor senki nem jön, olyankor telefonozunk, zenét hallgatunk, firkolászunk, nézzük hogy milyen új filmek jönnek vagy nézzük az épp játszottakat a fölöttünk lévő kis tv-n, papírrepülőt dobálunk, kajáljuk azt, ami nem friss, hanem 10 perces(:D), de már nem adhatjuk oda a vevőknek. Csak a csokikat nem ehetjük, mert annak ellenőrizve van a mennyisége...
Este háromnegyed kilenc körül épp nachost ettünk és a főnököt rajzoltuk le malac orral és egyéb kiegészítőkkel, mikor nevetést hallottunk. Először elénk futott két fiú, mind a kettő eltakarta az arcát, csak a szeme látszott ki, és az egyikük leguggolt, hogy ne lássuk. Aztán el kezdték mondani.

Fotók a mai napról:D : 

Xoxo Lu