3. rész - Egy újabb húzás

Hali! Új rész! ;) Nyugodtan lehet komizni rosszat-jót, feliratkozni és szavazni! Nem ölök érte! ;D

*Laura szemszöge*

"Este háromnegyed kilenc körül épp nachost ettünk és a főnököt rajzoltuk le malac orral és egyéb kiegészítőkkel, mikor nevetést hallottunk. Először elénk futott két fiú, mind a kettő eltakarta az arcát, csak a szemük látszott ki, és az egyikük leguggolt, hogy ne lássuk. Aztán el kezdték mondani."
Úgy bírom, mikor ilyen emberek jönnek be. Szóval a srác eltorzított hangon kezdett olvasni egy kis lapról.
- Miben segíthetek? - kérdeztem először.
- Jegyet vettünk online a 10 perc múlva kezdődő horrorfilmre. Pontosan.. Mennyit?
- Nyolcat! - súgott a másik fiú.
- Khm, pontosan nyolcat! A nevet ne olvassa fel hangosan, mert hiper-szuper titkosan kell maradnunk!
- Miért, az FBI-nál dolgozol? - kérdeztem gúnyosan.
- Na de hölgyem! Ilyen emberekkel nem viccelünk! Vagy megmutassam ezt a szép rajzot a főnökének? - emelte fel a lapot, amin egy kicsit csúnyán összefirkált kövér ember volt.
- Add azt ide!
- Déja vu! Ismerős a hangod! Nem ismerlek? - kiáltott fel hirtelen. Amúgy a furcsa idegen a sapkától nem látta teljesen az arcom
- Lehet! Egy ideje dolgozom itt, de nem tudok megjegyezni minden erre járó maszkos idiótát! - aztán elkezdtem pötyögni az érintő képernyős gépen, hogy megkeressem a jegyeket. Mivel már a kaják is be voltak írva, Stef elkezdte őket csinálni. Elolvastam a nevet. Először nem akartam elhinni, de amikor ismerős hang kiáltotta a nevem, leesett az állam.
- Laura? - ha jól láttam Rydel jelent meg.
- Tényleg, az van a névtábláján! Laura, milyen jogon idiótázol le engem, mikor azt sem tudod ki vagyok! - a hangját most nem torzította el, így felismertem.
- Milyen szószt szeretnél a nachos mellé, Ellington? - dobtam be az aduászt.
- Bakker, lebuktunk!
- Rocky, te is felállhatsz! - majd néztem, ahogyan a család többi tagja szépen lassan ideszivárog.
- Mikor lesz kész a rendelés? Mert mindjárt kezdődik a film! - szólt rám Riker, aki még nem ismert fel.
- Remek. Horrorfilm. Juhú! - mondta Ross, tettetett jókedvvel.
- Lau, az első hármat megcsináltam, de krízis helyzet van, úgyhogy mennem kell. Szerintem nem jönnek többen csak itt hagyhatlak velük!
- Persze, de milyen krízishelyzet?
- A VIP szobát most leérettségizett nyomik foglalták le és popcorn csata volt, de háromnegyed óra múlva lejár a műszakom és ki kell takarítanom addig, mert 1 kor jön a következő turnus.
- Huh, menj!
Azzal Stef el is tűnt.
- Itt vannak a jegyek, ellenőrizzétek le, én addig befejezem a kajákat!
- De siess, mert már csak 5 percünk van!
- Jahj, Riker! Az első 15 perc amúgy is mindig csak reklám. 2 és fél óra horror és ennyi üdítő? Nem lesz pisiszünet!
- Honnan tudod a nevem?
Levettem a sapkám és az arcába mosolyogtam. Mikor láttam hogy leesett neki, megforgattam a szemeim és sarkon fordultam. Szerintem ettől a 2 perces körbe, oda-vissza futástól fogytam 1 kilót.
- És 3 perc alatt kész! - néztem a karórámra. Kimentem a pult mögül és a folyosónál odaadtam a 3D-s szemüvegeket és megjelöltem a jegyeket egy aprócska firkával és szakítással. Delly persze odasúgta, hogy nézzem a telóm. Ross pedig úgy nézett rám, mint aki most megy kinyíratni magát. Kicsit elmosolyodtam, mert tényleg viccesen festett. És akkor most jön a hatalmas nagy unalom. Stef majd csak a hátsó ajtóból fog egy sziát üvölteni, de utána is 1 órát kell várnom Sebastian-ra, mert mindig késik.
Az első tíz percben el tudtam szórakozni azzal, hogy bábozok a a popcornokkal és a nachoval, mielőtt megeszem őket. Aztán kihajoltam, hogy megnézzem mi zajlik a bevásárló központban. Sötét van, minden üzlet zárva, kivéve az óraszerelőt, aki túlórázik. :D Az alattunk lévő emeletről felhallatszik néha üdvrivalgás és a bábuk borulása. Ugyanis ott egy bowling pálya van nyitva éjjel-nappal és egy bár. Itt dolgozom másfél éve és nem bizonyult ilyen ijesztőnek. Főleg, hogy a négy kis tv-ből 1-en megy a horrorfilm, a másik három pedig be sincs kapcsolva. Már unom ezt a filmet, de még mindig félek egy kicsit. Legutóbb feljegyeztem, hogy hányszor hallani lövést. Rydel 1 sms-t írt, abban is annyi volt, hogy para a film, de a popi finom (?). Fél óra ajtókicsapódást hallottam. Biztos valaki pisilni ment ki. És ebben a pillanatban elhangzó lövésnél annyira kínlódtam, hogy eljátszottam, mintha eltaláltak volna és a falnak támaszkodva lecsúsztam. Az irónia kedvéért ketchupot is kentem magamra. :D Közben ilyeneket mondtam, hogy : Jaj, ne! Még fiatal vagyok... stb. Szóval már menthetetlen esetté váltam. Aztán vég elkeseredésemben a következő elfoglaltság bizonyult a legjobbnak. Lehunytam a szemem, erősen koncentráltam, majd mikor legközelebb kinyitottam, fekete-fehér-szürke szellemek sokasága repkedett a plafonon. Érdekes módon megnyugtatott a jelenlétük. Ide-oda kaptam a fejem és gyönyörködtem. Mondjuk van köztük egy-két groteszk, de próbálok nem nevetni, mert ki tudja, hogy mit csinálnak. Teljesen ellazultam. Aztán valaki elkezdett rángatni.
- Laura, ugye nincs semmi bajod? - Ross volt a tettes.
- Miért lenne? - néztem idétlenül.
- Mert mikor kirohantam a mosdóba lövést hallottam és téged összerogyni láttalak. Aztán a mosdóból idejöttem és így találtalak. 10 percig szólongattalak, de nyitott szemmel ide-oda dobáltad a fejet és tiszta vé - beleszagolt a levegőbe - ketchup vagy? - lehet hogy a szellemek megidézése közben magamon kívül voltam? Fúú.
- Jaaa. - erre elkezdtem nevetni - A filmben lőttek, én pedig unatkoztam. Te sírtál? Tiszta vörösek a szemeid! Hallottam, hogy Ross Lynch nem bírja a horrorfilmeket, na de hogy ennyire.
- Mi? Pff, dehogy! Bele spriccelt a folyékony szappan! Meg kéne nézetni! - mentegetőzött.
Én kuncogva felálltam és letöröltem magamról a pirosas szószt, majd folytattam az evést.
- Mondjuk ez egy kifejezettem ijesztő film. 6x láttam, de még most is be vagyok tojva tőle.
- Hatszor?!?!?!!!????????
- Ja, már tudom, mikor és hova lőnek a filmben. Az egész 2 és fél óra alatt 143x lehet hallani fegyver hangot. Figyelj! - ránéztem a tévére, majd tudatosult bennem, hogy melyik rész jön. Pisztolyt formáztam a kezemből, és "ellőttem" előre, balra, jobbra, a plafonra, Ross hasába 2x, azután a fejébe, végül "agyonlőttem" magam és állva játszottam a hullát.
- Hú, ez igen! Jó színész lennél!
- Ez azért túlzás! - jöttem zavarba. Hirtelen végigmért.
- Huh, mennyi, idős ez a cipő?
- Van vagy 3 éves, de direkt nagyobbat vettem. - mosolyogtam kínosan.
- Zavarok? - ugrott mögém a másik szöszi. Stefany indult haza. - Jó lenne, ha fel tudnál söpörni és mosni!
- Öhm, oké. Szia!
- Szia.
- Várj! Szólj a bátyádnak, hogy ne késsen sokat, különben ő takarítja ki a wc-ket!!
- Rendi. - azzal el is ment.
- Látom neked nagyon nem fekszik ez a film! - fordultam Rosshoz, aki bólintott. - Van egy ötletem! Nézd, ha le van némítva a film, akkor úgy néz ki, mint ha ez a zombi csak a bőrjavító krém miatt kergetné. Ami valljuk be, vicces. Jó, a vér így is nagyon para. Keresd benne mindig a poént. Próbáld parodizálni!
- Oké, köszi. Nagyon jó fej vagy és szimpi!
- Juj, bókot kaptam az egyik kedvenc hírességemtől.
Majdnem az egész filmet elhülyültük.
- Meddig dolgozol? - kérdezte Ross váratlanul.
- Ma hajnal 3-ig, de van mindenkinek egy óra takarítás utána. És kb. fél ötre szoktam hazaérni.
- Akkor te mégis hogy a bánatban fogsz te reggel kilenctől nálunk takarítani?
- Nekem elég egy óra ahhoz, hogy reggel elkészüljek és átmenjek. Reggelizni nem nagyon szoktam, elég az a 17 gyógyszer amit beveszek. Mikor hazaérek, akkor is tusolok, összepakolom a holnapi holmim egy táskába és 5 körül alszom el. És a reggeli egy óra futást most nem is számoltam bele.
- 2 óra alvás elég neked munka után, mikor másnap is agyondolgozod magad?
- Van amikor már nem is alszom, mert nincs értelme, de amúgy megoldom. Sziesztázok amikor van időm. Általában filmek alatt ilyenkor, mikor nincs senki és valaki falaz nekem. De nem kell nekem sok alvás. Ott van nekem az a hatalmas kávé adag. A kávé a barátom!
- Az igen. - bólintott furcsán.
- De te sem pihenhetsz túl sokat. Koncertek, rajongók...stb.
- Most szabadságon vagyok. - nyújtózott egy nagyot.
- Hm. Szabadság... Azt sem tudom milyen érzés. - nevettem keserűen. - Menj, vége van a filmnek.
Hirtelen az egész család rohant kifelé "wc-t, de azonnal" felkiáltással. De a többi filmező sem tett másképp.
- Szerinted van ennyi wc az egész plázában? - röhögött Ross.
- Remélem! - nevettem -  Na menj, szia.
- Szia! És köszi!
- Mégis mit? - kérdeztem, de addigra már elment. Pedig olyan jól elvoltam vele. Kár... Nem sokára Sebastian esett be az ajtón. De mivel filmet sem játszottak, mert nem jött senki, ezért felsöpörtünk, felmostunk, kivittük a szemetet, szelektáltunk és beszélgettünk. Még szerencse, hogy olyan időben dolgozom, amikor ritkán találkozom emberekkel. Itt is csak azért dolgozom, mert Seb és Stef apjáé a pláza. Sebastián az osztálytársam volt, Stefany meg egy évvel fiatalabb, de a barátnőm és ezért nem kellettek az adataim. Mikor végre eljött az idő, hogy haza indulhatok, elkezdett szakadni az eső.
- Ó, basszus! - sikeresen belegyalogoltam a hátsó kijárat előtti tócsába. El akartam indulni, mikor egy kocsi állt meg mellettem. Remek, ma még el is fognak rabolni és feltehetőleg meg is erőszakolnak. A fekete dzsip ablaka lehúzódott és a kormány mögött Ross-t láttam meg.
- Te mit keresel itt?
- Szállj be gyorsan is elmondom. - gyorsan átfutottam a túloldalra és beszálltam az anyósülésre.
- Az alkalmazottatok vagyok, nem kell ilyeneket tenned. Különben is, miért?
- Felkeltem a viharra és eszembe jutottál. Na mondd merre menjek.
- De ugye aludtál? A Rose street-nél balra és menj egyenesen a Gold street végéig és a Palm street-nél jobbra. Utána mondom a többit.
- Oké. Minden oké? - fürkészett a szemével.
- Nem kellett volna. Hidd el, megáztam már egy párszor.
- A Beach street-en laksz? - direkt nem vette tudomásul amit mondtam.
- Igen, a sarkon rakj ki. Ne csodálkozz ha átmászok a kerítésen, mert nincs kulcsom, és a hátsó ajtó van nyitva. - kamuztam. Az utat viszonylag csendben tettük meg. Nem nagyon beszéltünk. Az utca sarkon megállt. A táskámat a fél vállamra akasztottam és elköszöntem.
- Nagyon köszönöm. Tényleg. De legközelebb miattam ne kocsikázz hajnalban
- Azért mégsem hagyhatom cselekedet és szó nélkül a dolgot. Több szempontból is.
- Ha mondjuk a csajod lennék, akkor talán megérteném. De csak a wc-d pucolom. Sajnos. Szia. - meg sem vártam a kérdőn néző Ross köszönését, hanem Harrisék kapujához futottam és átmásztam rajta, majd egy tuja mögé bújtam. Az ő kerítésüket a legkönnyebb átmászni és náluk nincs fű riasztó. Mikor az autó a látótávolságomon kívül volt, kimásztam és a táskámat a fejem felé tartva rohantam haza. Igazából a hosszú utca végi rossz állapotban lévő házban élek. Harrisék laknak a 4. ben, míg én a 348-ban. Á, kicsit kellett csak futnom. Egy hazugság az életem. Otthon felvettem a pizsim és megtöröltem a hajam és gyorsan lefeküdtem aludni. Kevin az ágyamon ülve várt.
- Bocsánat, de most nincs túl sok kedvem beszélgetni.
Szomorúan bólintott és köddé vált.
Mikor megszólalt az ébresztőm, a telefonomat legszívesebben egy másik időintervallumba dobta volna át. Nyöszörögve keltem ki az ágyból, majd mindent megcsináltam amit szoktam. Mielőtt indultam, bementem Liv szobájába és leraktam neki egy levelet, meg egy tábla csokit, ugyanis ma van a szülinapja. Nyomtam egy puszit a homlokára és kimentem. A nappaliban Adam-be botlottam.
- Hova ilyen sietősen csajszi? - ölelte át a fél vállam.
- Dolgozni.
- Nem vállalod túl magad? Kis lány vagy még! - mért végig aggódó tekintettel. - Mint egy ropi.
- Nem vagyok kis lány! Na megyek, mert nem akarok az első napomon késni. Hírességeknél takarítok!
- Hű, az igen! - megöleltem és elindultam. Adam az, aki tényleg úgy kezelt, mintha a lánya lennék. Vagy inkább a húga, mert nem hívom apának. Cheryl pedig pont letojt, csak próbált a képembe vicsorogni. Az esti esőtől csúszott az aszfalt, ezért próbáltam minél óvatosabban sétálni. Közben pedig telefonáltam House-sal, aki a lelkemre kötötte, hogy ma különösképp figyeljek oda magamra, mert rossz előérzete van. Most ahogy így belegondolok, nekem is. Mikor megérkeztem a Lynch házhoz, megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély levegőt, majd csöngettem. 2 perc múlva Delly iszonyatosan kómás fejével találtam szembe magam.
- Veled meg mi történt? - kérdeztem. Bementem az ajtón és észrevettem, hogy szinte mindenkinek ilyen meggyötört arca van.
- A tegnapi horror film. Egy szemhunyásnyit sem tudtunk aludni, mert Rocky és Ryland patáliát csapott. Azt mondták nem fáradtak, pedig csak féltek elaludni. - hirtelen Ellington ugrott elém.
- Juhúú, fürdőbe megyünk és végre felvehetem az új fürdőgatyám amiben meghódítom a csajok szívét!
- Hű, és mi van azon a gatyán? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Tubusos fogkrémek és fogkefék! Hát nem állat! Apám vette, ő pedig fogorvos. Megyek nőzni!
- Hajrá! - veregettem meg a vállát nevetve.
- Ő tudott aludni! - sóhajtott Rydel. Aztán Stormie hívott, így odamentem hozzá.
- Azért megyünk el, hogy pihenjünk, kicsit kényeztessenek minket, mert este fontos vendégek jönnek és nem láthatnak így. Délután egyig ki tudnád takarítani az alsó szintet és az összes fürdőt? Ha marad időd nekikezdhetsz a az alaksornak is!
- Rendben!
- Köszönöm!
- Nincs mit!
- Ó, és Ross marad itthon felügyelni. Este kilógott szó nélkül és ez a büntetése! - éreztem, hogy vörösödöm és lesütöttem a szemem.
- Értem.. - sziszegtem a fogaim között. 10 perc múlva már egyedül álltam a nappali közepén. Átvettem a takarítós ruhám, elővettem a takarítószereket, benyomtam egy kis zenét és neki is álltam a melónak. Először a második szinten lévő fürdőket takarítottam ki, majd jött a nappali, konyha és az étkező. Pont egy kis szünetet tartottam, mikor megjelent Ross kócosan, kómás fejjel.
- Jó reggelt! - köszöntem halkan.
- Mennyi az idő? - kérdezte.
- Fél 12.
- Pfhú, sokat aludtam.
- Nem mondod! - pár percnyi kényelmetlen csönd után elkezdtünk beszélgetni. Úgy mindenről. Aztán rászántam magam és nekiálltam az utolsó feladatomnak, az alsó szinti fürdőnek.
- Én addig megreggelizek. Addig gondolkozz a döntéseden! - kacsintott. Na igen, addig terelt míg kimondtam, hogy nem is egy hatalmas titkom van. És mondtam neki, hogy meggondolom és talán MA elmondom. Ami nálam az jelenti, hogy biztosan kibököm. De hülye vagyok!!! Már annyira a munkám végén jártam, hogy csak a zuhanyzó maradt hátra. Jézusom, annyi gomb van itt, hogy örülök, ha azt megtalálom amivel a vizet el tudom indítani, hogy lemossam a takarítószert.
- Ross! - kiabáltam ki. - Melyik gombbal tudok vizet engedni?
- A kékkel!
Megnyomtam az első kék gombot. De későn vettem észre, hogy 2 kék gomb is van! Hirtelen mindenféle színben pompázott a zuhanyfülke és felcsendült az Lmfao tól az i'm sexy and i know it. De olyan hangosan, hogy rendesen megugrottam és a wc-re érkeztem. Ross zavart arccal jött be és állította le a zenét. A szemöldököm az eget verdeste, míg magyarázatra vártam.
- Öhm, másik gomb. Ne nézz így, Riker fürdött itt utoljára!! - emelte fel a kezét védekezésképp.
- Jó, mindegy. Folytatom, már csak kevés van hátra...
- És elmondod a kis titkaid! - fejezte be Ross a mondatom.
- Csak szeretnéd. - mondtam és ő kiment. Sóhajtottam egyet és ott folytattam a dolgom ahol abbahagytam. Egy pontot nem értem el kívülről, ezért kénytelen voltam beállni a zuhanyzóba. Hirtelen a mágneses kabinajtó hatalmas csattanással összecsukódott. Összerezzentem. Hangok kezdtek el motoszkálni a fejemben és egyre hangosabbak lettek. Szinte veszekedtek odabent. Kicsit megrogytam és próbáltam kinyitni az üvegajtót. Nem tudtam. Már tisztán értettem mit mondtak a hangok. Volt ami azt mondta : "Menekülj! Rohanj! Szabadulj ki, hívj segítséget!". Mintha Kevin hangját hallanám e mondatok elhangzásakor. De volt az ellenkezője is: "Minek próbálkozol, úgy sincs esélyed a túlélésre! Ellenem a halál az egyetlen kiút! Azt hiszed kijutsz? Hát tévedtél!". Ez a hang egyenlő volt a szüleim gyilkosának hangszínével. Izzadni kezdtem, alig kaptam levegőt. Füstszerű köd telítette meg a kabint. A szaga borzasztó volt. Köhögni kezdtem és gyengülni. Megjelent egy fekete alak fölöttem, de nem ismertem meg. Nagyon megijedtem. Már a könnyem is elkezdett folyni.
- ROSS!!! - kiáltottam.
- Igen? - hangzott a konyhából.
- Mond hogy csak egy gombot nyomtam meg, és van ebben az izében köd, füst vagy gőz csináló is! - a hangom kissé hisztérikusra váltott.
- Nincs, miért?
- Akkor segíts! Kérlek! - a hangom vékony volt és gyenge. Nem is csodáltam volna ha nem hallja meg. A látásom kezdett romlani a köhögésem erősségével együtt. Trappolást hallottam, majd kopogást. Néha láttam az üvegen megjelenni az öklét, de az is már csak egy folt volt.

- Hé! Nyisd ki! - kiáltotta.
- De nem tudom... - nekidőltem az üvegnek, mert nem bírtam állni.
- Jól vagy? - nem kevés aggódást véltem felfedezni a hangjában.
- Szabadíts ki! Nem bírom tovább! - suttogtam alig hallhatóan. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, én pedig elvesztettem az egyensúlyomat és kiestem rajta. Ross szerencsére elkapott. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy a titokzatos köd, eltűnt!
- Mi volt ez? Hogy vagy? - nézett a szemembe. Némi dühöt is véltem felfedezni az arcán az aggodalom és a nyugodtság mellett.
-Sajnálom! Nem akartam! Kifizetem vagy nem tudom, izé, mivel tehetem jóvá? - hadartam, miközben felpattantam az öléből.
- Miről beszélsz? - kérdezte.
- Nem tudom, hogy miért ezek az érzelmek tükröződnek az arcodról! Nyugodt, de ugyanakkor aggódó és mérges. Miért? Csak az alkalmazottad vagyok.
-  Megnyugodtam, mert nem esett komoly bajod, de azért aggódom is érted. Mérges vagyok, mert valami bántani akart. Te nem csak egy alkalmazottam vagy! Sőt, anyuék alkalmaztak, nem én! Mi volt ez?
- A-a férfi...
- Milyen férfi? Menjünk, sétáljunk egyet és szépen elmondsz mindent!
- Csak akkor mondom el, ha te is elmondasz nekem egy titkot!
Na ebből már nem mászok ki sehogy. Átöltöztem és elindultunk.
- Jó, akkor kezdem én. - mondta Ross és nagyon elgondolkodott valamin. - Ryland szerelmes beléd. Te jössz!
- Öhm, hű! Nekem 2 hatalmas titkom van és több kisebb. Az egyiket csak 3-an tudják, a másikat sokan.
- Mondd!
- Huh. - vettem egy mély levegőt - Furcsa módon úgy érzem, hogy benned megbízhatok, pedig nem ismersz rég óta, pedig én régebb óta ismerlek, mint hinnéd. Szóval az első. Emlékszel, mikor furcsán viselkedtem tegnap a parkban.
- Igen. Az osztálytársad családja miatt.
- Na ez kamu volt. - megálltam - Én vagyok Ellen és Damian Marano lánya. Az elveszett gyerek, akiről senki nem tud semmit. De ha ez kiderül, elvisznek egy intézetbe. És amit Rydel olvasott, az nem igaz! Nincsenek Chicagoban élő nagyszüleim! Én intézkedtem, hogy kiadják anyu könyveit, de még néhány nálam van.
- Wow. Valahogy sejtettem, úgyhogy ez nem annyira durva. Mi a másik?
- De kérlek ne nézz bolondnak, vagy ne nevess ki! Ez igenis igaz!
- Rendben!
- É-én látom a halottakat! Mármint a szellemüket. Beszélgetni szoktam az őrangyalommal. Egy szellem a legjobb barátom... - és ezt szépen kifejtettem neki. Csak csendben bólogatott, de elfogadta, hogy más vagyok. Nem kezdett furcsán viselkedni velem. - Megmutassam? - kérdeztem.
- Aha.

- Reggel a csúszós út miatt karamból történt innen pár utcányira. Ha az egyik ember belehalt, miután megtaláltak a testét, a lelke elém lép. - odaértünk a helyszínre. Egy ripityára tört autónak most feszítették fel az ajtaját a tűzoltók és a benne fekvő nőt a mentősök rakták hordágyra. A nő szellem elém lépett. Belel láttam a lelkébe. Ő jó szellem, nem miatta történt a baleset. Mutattam neki a kézjelet és óvatosan meghajoltam előtte. Majd ő is ezt tette, kiegyenesedett és darabokban elfújta a szél.
- Ne próbálkozzanak tovább feleslegesen. Meghalt! - szóltam oda a mentősöknek. És ekkor a mentő kocsiban lévő gép kisípolt. A döbbent Ross-al tovább mentem.
- Ezt miért kellett csinálnod?
- Amikor valaki meghalt, megkeres engem és én megmondom neki, hogy hova kerül. De azt csak fél percen belül tehetem meg. Ha lekésem a szelleme a mi világunkban ragad tétlenül. Az ilyenekből lesz a kopogó szellem, vagy a van valami az ágyam alatt vagy a mi ez a hang odakint esetleg a legdurvább helyzetekben, akik most elmegyógyintézetben vannak, élőben felfedik magukat. Mint amikor látsz egy photoshopolt képet facebookon.
- Ez durva. És mi volt ez a mai.
- Egy elszabadult rossz szellem. Ő ölte meg a szüleim és most engem akar. Nem ez volt az első próbálkozása.
- És csak te tudsz ilyet?
- Fogalmam sincs.
- Értem.
- Figyelj csak! Mit szólnál hozzá, ha Stormienak megmutatnám azt a könyvet amit anyu nekem írt és nem volt szívem kiadatni. Vagy ha megmutatnám, hol van a sírjuk. Esetleg most megmutatnám hol lakom valójában és elmondok még valamit.
- Benne vagyok!
Míg sétáltunk a házhoz, elmeséltem neki a tánctermes dolgot, hogy engem asszonyozott le és én mozgattam a tükröt, na meg hogy keresem Kevin unokáját. Ámulattal hallgatott. Mikor megérkeztünk az utcánkba, megszólalt.
- Itt raktalak ki.
- Igen, de innen még sokat kell sétálni. Előre szólok, sokan vagyunk és eléggé zajosak. A hátsó ajtón megyünk be. Tudsz fára mászni?
- Oké és persze. Ki nem tud?
- Akinek nincs keze vagy lába...
Odaértünk a házhoz. Végül mégis elől mentünk be.
- Azt hittem többen lesztek. - súgta Ross, mert nem vették észre, hogy benyitottunk.
- Most jut eszembe! A társaság háromnegyede táborban van. - csaptam a homlokomra. - Sziasztok! Cheryl, kell valamit segítenem? Elhoztam egy barátomat.
- Rendben. Menjetek fel nyugodtan, ha van valami, akkor szólok.
- Oké. Először bemegyünk Livhez, mert ma van a születésnapja.
- Ki az a Liv?
- Mindjárt meglátod!
Bementünk a szőkeség szobájába. Éppen babázott.
- Boldog születésnapot! - mosolyogtam.
- Laura!!! - odafutott hozzám, én pedig felvettem.
- Megtaláltad a csokit?
- Igen, köszönöm! - mondta és belefúrta a fejét a vállamba. Aztán felnézett és felcsillant a szeme. - Te elhoztad nekem Ross Lynchet?
- Mi? Öhm, izé. Ő egy barátom. Jelenleg az ő családjánál takarítok.
- Hű! Szerinted megölelhetem és kérhetek tőle autogrammot?
- Kérdezd meg tőle.
Ross persze igent mondott neki.
- Laura, elénekled a kedvenc dalom?
- Persze!
Elkezdtem énekelni a kedvenc számát, és mivel Ross is felismerte, ő is énekelte velem. A szám közepe felé rátette a kezét az én kézfejemre. Próbáltam nem oda nézni, de mikor oda tévedt a tekintetem, majd a szemébe, zavarodottan elkapta onnan. Még kicsit beszélgettünk, majd felmentünk a szobámba. Az ajtómat készültem kinyitni, mikor Kevin kidugta a fejét.
- Ez meg ki? - kérdezte.
- Jézusom! - ijedtemben ismét felkenődtem a falra. Ross persze csak elég érdekes arckifejezéssel kísérte végig a műveletet. - Idefigyelj Kevin Tsui! Ha még egyszer rám ijesztesz és hülyét csinálsz belőlem, én esküszöm, hogy... Aúú!
Ugye a monológom közben közelítettem a szellemhez, de nekimentem az ajtónak. Kinyitottam, behívtam a zavarodott Rosst, majd becsuktam. Mérgesen néztem Kevinre, aki kuncogott.
- Esküszöl, hogy aú? Az milyen? Látnod kellett volna fejed! - tört ki belőle a röhögés.
- Jobb lesz, ha vigyázol! Van még abból az eltüntető poromból!
- Nem félek tőled!... Na jó talán egy kicsit igen! Szóval ő ki? Nem hiszem hogy az unokám! Nem hasonlít rá! - mondta és közben folyamatosan tapizta a fiút.
- Kevin ne tapizd a barátom!
- Öhm, Laura!
- Igen Ross?
- Tudod, eleve furcsa nekem, hogy a semmibe üvöltözöl, de legalább ha nem látom ezt a Kevint, ne mond ki hangosan, hogy taperol... - vakargatta a tarkóját.
- Upsz. Na, mindegy. Mi van Prissilával, rég nem beszéltünk!
- Van valami dolga, amit folyamatosan intéznie kell.
- Oh, értem.
Ross még 2 órát volt nálam, majd visszamentünk az ő házukba.
- De kérlek, hogy ezeket a titkokat senkinek, ismétlem senkinek nem mondhatod el!
- Rendben, ígérem, hogy nem mondom el. Más téma. Nekem ez a Cheryl nem szimpi. De Adam annál inkább.
- Mert így van. Cheryl fura, Adam pedig jó arc.
Csak beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk, míg be nem ütött a nagy csönd. Ross elkezdett közelíteni felém. Meg akar csókolni? Mit meg nem adnék, ha Ross Lynch megcsókolna, de nem. Nem szabad. Elhajoltam és felálltam.
- Sajnálom. De én erre nem állok készen. Nem csak azért, mert még nem volt barátom, de más miatt sem. Attól még, hogy bízom benned és elárulom a titkaim, nem jelenti azt, hogy már csókolózhatunk is. Főleg úgy, hogy azt mondtad tetszem az öcsédnek? Te sem gondoltad ezt komolyan! Te ezt megcsinálnád vele?
Ahogy kimondtam, kicsit meglepődtem a hangnememen. Lenézően hangzott.
- Bocsánat! - zavartan felkaptam a táskám és kirohantam az ajtón. Pont beleütköztem Stormiékba.
- Hát te meg hová rohansz?
- Elfelejtettem valamit! Sziasztok!
Hazarohantam es belefúrtam a fejem a párnámba. Más mit meg nem adna egy ilyen dologért, én pedig elutasítom. Hogy lehetek ilyen önző?
- Wááááh! - kiáltottam és vergődtem egy sort az ágyamban.

*Ross szemszöge*

Gratulálok Ross, ezt elszúrtad. Megdörzsöltem a halántékom és próbáltam végig gondolni a mai napot. Elmondja nekem, hogy milyen nehéz az élete, megosztja velem a titkait és ma majdnem kinyírták én meg le akarom smárolni? Az még oké volt, hogy megfogtam a kezét. Miért nem tudtam volna egyszerűen csak megölelni? És ráadásul azt hazudtam, hogy Rylandnak bejön, pedig én vagyok belé szerelmes! Hülye, hülye, hülye! A gondolatmenetem Rydel szakította félbe.

- Elmondanád, hogy miért rohant így el valahova Laura?

- Dolga volt. - mondtam és felálltam.

- Ti titkoltok valamit! Remélem miattad nem hagyja itt a munkáját! Úgy érzem remek barátnők leszünk!

- Aha, oké legyetek. - legyintettem és elindultam a szobámba.

- Mi van ezzel? Fiam gyere csak le!

- Miért?

- Arról volt szó, hogy beszámolsz a kislány első munkanapjáról.

- Ja, oké. Mindent kitakarított amit mondtál neki. Utoljára a lenti fürdő maradt, ahol megmentettem az életét.

- Mi? - gyorsan végig gondoltam a történteket, hogy nehogy elmondjam az igazat.

- Ja, rossz gombot mutattam neki és megijedt a hirtelen felüvöltő zenétől. Szegény akkorát ugrott, hogy majdnem a wc-ben landolt. Aztán, hogy lenyugodjon elmentünk sétálni, benéztem oda ahol ő lakik, aztán vissza jöttünk. De amúgy remek munkát végzett. Riker, legközelebb halkítsd le a zenét, ha kikapcsolod a lejátszót!

- Basszus, rendben.

- Jó, felmehetsz.

A szobámban ülve gondolkodtam, hogy mivel engesztelhetném ki Laurát. Aztán eszembe jutott egy remek ötlet...

Remélem tetszett! :) Xoxo Lu

2. rész - Lógjunk Lynchekkel és Ellingtonnal

Sziasztok! Meghoztam a második részt. Remélem tetszik! Komizni, feliratkozni és szavazni ér!

*Laura szemszöge*

Ahh, ez a kedvenc számom. De honnan szól? Ja, csörög a telefonom, fel kéne venni.

- Haló? - szóltam bele kómásan.

- Szervusz Laura! Stormie vagyok, zavarok?

- Nem dehogyis! Miért hívott?

- Mondtam, hogy nyugodtan tegezz! Szóval, a család ma megy a nagy bevásárlásra. Arra gondoltunk velünk jöhetnél, hogy megvegyük azokat a tisztító szereket, amikre szükséged van. Eléd mehetünk kocsival ha szeretnéd.

- Persze megyek, de nem kell elém jönni! Fél óra múlva ott vagyok!

- Rendben, szia!

- Szia! - mondtam, majd kinyomtam. Hmm, vásárolni megyek az otthoni szerkós R5-al. 

- Keviiin! -kiáltottam, mire megjelent az említett szellem és kérdőn nézett rám. - Küldenél egy sms-t House-nak, hogy ma ne jöjjön át, majd telefonon megírom, hogy mi történt?

- Persze!

Gyorsan elmentem zuhanyozni, összekészültem és lementem a konyhába. Elmondtam Cherylnek a mai tervem, bevettem a gyógyszereim és elraktam egy almát. Ma Lynchékkel vásárolok, este felé pedig a mozibüfében vagyok eladó. Visszarohantam a szobámba, mindent leellenőriztem, felkaptam a táskám és elköszöntem Kevintől.

- Ha valami van, tudod hol találsz! -mondtam.

- Ha már egész nap az utcán mászkálsz...

- Tudom, keresem az unokád! - mosolyogtam rá.

- Köszönöm! 

- Alap! Szia!

- Szia!

Na igen, Kevin jó szellem, mert egy észre nem vett daganat miatt halt meg. Akkor volt az unokája 2 éves, ezért ő maga megtartotta 45 éves formáját. Ő így is nagyon közel állt a kisfiúhoz, ezért mióta meghalt, azóta keresi amibe én is besegítek. Kb annyi idős, mint én. Sam-nek hívják. 

Mivel negyed óra alatt elkészültem, ugyan annyi időm maradt odaérni a hatalmas házhoz. Út közben zenét hallgattam, így még hamarabb eltelt az idő. Megálltam az ajtóban, és most valamivel biztosabban nyomtam meg a csengőt. Egy negyvenes éveiben járó férfi nyitott ajtót, akit tegnap nem láttam. Ő lehet Mark.

- Jó reggelt! - köszöntem.

- Jó reggelt! Te ki vagy? Sajnálom, de most nem érünk rá, és nem adnak autógrammot se a srácok, majd gyere vissza máskor!

- De...

És erre becsukta az ajtót. Hát köszi... Magamban szitkozódva ültem le a háromfokos lépcső legfelső fokára. Megigazítottam a copfom és a rajta lévő masnis hajgumit, majd a térdemre könyökölve kezdem tanulmányozni a telefonom. 

*Ross szemszöge*

Egyszerűen ki nem állhatom a családi vásárlós napot. Annyi jó benne, hogy a két nagy kosár valamelyikébe becsempészhetek valamit. És ha jól hallottam most jön Laura. Leblattyogtam a konyhába, ahol apu és anyu beszélgetett, a többiek meg terítettek a reggelihez. Itt tartott a beszélgetés:

- De mond már meg . hogy ki volt az! Mark, tudod, hogy várunk valakit!

- Igen tudom, a takarítót. De ő egyáltalán nem nézett ki takarítónak. Fiatalabbnak nézett ki, mint Ross!

- De a kislány Ross-szal egyidős és azt mondta fél óra múlva itt van és az már 10 perce letelt!

Kíváncsiságból odamentem az ablakhoz, hátha a titokzatos fiatal idegen még mindig itt van. Mikor megláttam valakit, elmosolyodtam és megszólaltam, mire mindenki elcsendesedett.

- Hé! Megmondaná valaki, hogy Laura vajon miért a lépcsőn ül és miért nem jön be? - mindenki egy emberként jött az ablakhoz. Anyu szúrós tekintettel nézett apura, mire ő mentegetőzni kezdett.

- Nem láttam tegnap, hogy hogy nézett ki! - közben Delly kapcsolt és kinyitotta az ajtót. Mikor belépett és megláttam a mosolygós, de zavart arcát, próbáltam visszatartani a mosolygást, de nem nagyon ment, így  halk köszönés után bementem a konyhába és tovább terítettem az asztalt.

*Laura szemszöge*

Hirtelen kinyílt mögöttem az ajtó, amitől majdnem szívrohamot kaptam. Sőt nem nyílt, hanem valaki szinte kitépte, én meg ijedtemben szó szerint felugrottam, a telóm meg a földön landolt. Gyorsan összeszedtem magam és köszöntem az ajtóban álló Rydelnek, majd a többieknek. Ross egy halk sziát mondott és elment. Na ez fájt, még a szemembe se nézett. Mikor már mindenkit kellőképpen üdvözöltem, Mark elé álltam. Láttam, hogy nyitja a száját, de megelőztem.

- Semmi gond! - mosolyogtam kedvesen.

- Biztos? - bólintottam egyet - Mark Lynch vagyok, nyugodtan tegezz!

- Laura Marie Marano! Az új takarító, majd elmesélem, hogy miért vagyok ilyen fiatal!

- Rendben. Addig gyere be a konyhába, most készülünk reggelizni.

- Upsz, korán jöttem? Mert nem szeretnék zavarni!

- Dehogy is! Téged vártunk! Ülj csak le a többiekhez. - szólt közbe Stormie.

- Oké. - leültem Rocky és Ryland közé, és elkezdtem eszegetni a magammal hozott almám.

- Ezt te sem gondoltad komolyan! - nézett rám Riker.

- Gyógyszert szedek. 

- Persze és ha egy ilyen ropi lány gyógyszert szed, az azt jelenti hogy ne is egyen. Komolyan mondom, ha rád nézek, nekem kezd korogni a gyomrom! Össze fogsz esni!

- Én mindig kihagyom a reggelit...

- Pedig az a nap legfontosabb étkezése! - szólt közbe Ellington. Ez a srác még vásárolni is jön? Mikor van az igazi családjával?

- Itt egy szendvics és most megeszed! Nem fogadok el nemet! - mondta Riker és elém rakott egy zsemlét, amiben volt saláta, sajt, sonka, uborka és majonéz. Nyami. Olyan gáz volt, hogy végig bámultak, hogy megeszem-e vagy sem. Nagy harcot vívtam a szendviccsel, de én győztem. Még meg is tapsoltak. Szóval ilyen érzés az, amikor teli van a gyomrod. Megköszöntem és felálltam az asztaltól, mert megint csörögtem.

- Szia Amy! - vettem fel.

- Szia Laura, mit csinálsz csütörtök délután?

- Várj egy picit! - a telefont a vállammal a fülemhez támasztottam, majd megpróbáltam előszedni a mininaptáram, amit mindig magammal hordok. Mivel nem volt több kezem, a táskám nemes egyszerűséggel a földre dobtam. Aztán megkerestem a csütörtököt. - Délután semmit, de gondolom vigyázni kéne a srácokra. Mennyit?

- Délután 3-6-ig. Jógán leszek, aztán manikűrösnél, de Jack dolgozik.

- Értem. Csütörtök délután 3-6-ig. Nálatok?

- Igen! Szia!

- Oké. Szia! - majd letettem.

- Mit csinálsz holnap után? - ugrott elém Delly, miközben felírtam a programot.

- Vigyázok pár rosszcsontra. 

- Te bébicsőszködsz?

- Igen.

- Az tök szupi!

- Szeretnél segíteni? - kérdeztem félve. 

- Naná! De ne félj, a pénz nem kell!

- Ja, az nem gond! De akkor majd szólok, hogy te is jössz!

- Juhééé! - sipákolt, mire én csak csendben álltam. Megfordultam, mire Ryland-el találtam szembe magam.

- Ez azt hiszem a tiéd! - nyújtotta át a táskámat mosolyogva. 

- Köszönöm! - mondtam, majd elvettem a táskát. A nézésétől teljesen zavarba jöttem. A kínos csendet, hogy Ryland néz, én meg lehajtott fejjel álok, Stormie törte meg.

- Gyerekek, befelé a kocsiba!

- Anya én már nem vagyok gyerek! És lehetőleg ne a vendég előtt égess! Ki kérem magamnak fiatal felnőtt vagyok! Elmúltam 21! -akadt ki Riker, mire próbáltuk visszatartani a nevetést.

- Igen Mrs Lynch! Én is elmúltam! - helyeselt Ell.

- Én meg nem vendég vagyok, hanem alkalmazott! - mondtam nevetve. Annyi volt a különbség, hogy én Rik-nek szántam a mondandóm.

- Akkor gyerekek, Mr. Ratliff és Mr. Lynch, beszállnának az autóba? Szeretnénk végre elindulni. - "dramatizált" Stormie. Mikor mindannyian beültünk, elindultunk vásárolni. Hosszú volt a reggel, mi lesz itt egész nap. Mikor megérkeztünk Mark elment parkolóhelyet keresni, mi meg kiszálltunk. Stormie-nál volt egy hosszú lista, úgyhogy 3 bevásárló kocsival indultunk meg a körúthoz. Az egyiket én toltam Rydel-el, mert abba lesznek véve az én holmijaim. Bár Ryland is hozzánk csatlakozott és ő is beleszólt a csajos témákba. :D Rocky és Ell azt játszották, hogy ki tud többször összeütközni a másikkal. Persze a bevásárló kocsival. Nah, a fiatal felnőtt. Ross nagyon szótlan volt, ezért ő és Riker segített az anyukájuknak pakolászni. Jól szórakoztunk. Bár a 4(!!!) órából 1-et végig sms-eztem House-al. Már épp arra készültem, hogy odamegyek a kasszához és fizetek, mikor a Stormie visszahúzott.

- Valamit kifelejtettem volna? - kérdeztem.

- Csak nem gondolod, hogy te fogod kifizetni?

- De én fogom használni és megszoktam, hogy kifizetem. Meg ahol eddig dolgoztam, nekem kellett megvenni. - aztán észrevettem, hogy van minifánk és elraktam 2 csomaggal.

- Jaj, te lány. Add át a kosarat valamelyik fiúnak, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem fizeted ki, mert ha meglátom, összeborzolom azt a szépen megcsinált hajadat.

- Rendben és kö-köszönöm. - olyan furcsa nekem ez az egyik napról a másikra jött sok kedvesség. Már most úgy bánnak velem, mintha a család tagja lennék. 20 percbe telt, mire mindent áthúztak az árleolvasón. Utálom ezt a a lassúságot. Bepakoltunk a kocsi csomagtartójába és elmentünk a közeli parkba. Istenem, mennyi itt a hajléktalan. Annyira nem szeretem őket nézni. Vannak persze akik rendesek és nem piát vesznek a kapott pénzből, de az igen ritka. Elmentünk egy mellett, aki nem nézett ki annyira igénytelennek, sőt a lelkét is tisztának láttam. Egy kis faház falának dőlve ült és penészes kenyeret próbált leerőszakolni a torkán. Megvártam míg a Lynch család és Ell előrébb megy és odamentem hozzá. Megfogtam egy zsepit és kivettem a kezéből. Nem szólt semmit. Majd egy másik zsepiben 6 kis fánkot adtam neki, mire csillogó szemekkel rám nézett.
- Jó lett volna nekem a kenyér is. - mondta, de láttam az örömöt az arcán. Én leguggoltam mellé és a hátam neki döntöttem a faháznak.
- Elég az is, hogy nincs otthonod, nem hiányzik, hogy gyomorrontást is kapj. Miért nem mondtál semmit mikor elvettem a kenyeret.
- Vannak itt rendetlen gyerekek aki elveszik az ételt amit szereztem, de ha szólok érte, megrúgdosnak. Igazából egy szállóban lakom, de nem nagyon adnak enni. Hálásan köszönöm. De miért engem választottál a sok hontalan közül?
- Mert a te lelked tiszta és nem azért vagy itt, mert elittad a pénzed.
- Leégett a házam, de senki nem segített rajtam...
- Sajnálom...
Adtam neki egy csomag törlőkendőt, hogy legalább a kezét megtörölhesse vele. Elköszöntem, mire ő megint hálálkodott egy sort. Mosolyogva mentem a többiekhez, akik találtak egy szimpatikus padot.
- Merre voltál? - kérdezte Rydel.
- Áh, nem fontos. - mondtam és a hajléktalanhoz fordultam, aki integetni kezdett.
- Csak nem kéregetett?
- Nem, én mentem oda hozzá. Tudjátok léteznek még tisztalelkű és becsületes hontalanok is. Jó dolog segíteni, nem csak azért mert jó érzés és megnyugtat, hanem a karma is majd viszonozza valamikor. Például hány ember wc-ét takarítottam ki, de kifizetődött, mert most egy rendes házhoz kerültem. - a többiek mosolyogva hallgatták végig a monológomat. Aztán mindenki elfoglalta magát valamivel. Mikor néztem mit olvas Stormie, megakadt a szemem a könyv íróján. Anya neve állt ott. Görcsbe rándult a gyomrom és összeszűkült a torkom. Szaggatottan kezdtem venni a levegőt.
- Minden rendben? - kérdezte Ryland, mire mindenki rám szegezte a tekintetét. Édes istenem csak most ne bőgjem el magam. Prissila segíts meg!
- A-anyukád könyvének az írója az é-én ... az én kedvenc írom is...
- Szereted Ellen Marano könyveit? Pedig 10 évvel ezelőtt adta ki az utolsó könyvét személyesen...
- Igen szeretem. De honnan tudod?  - érdeklődtem.
- Autóbalesetet szenvedett, amibe a férje és ő is belehalt. Azóta sem tudom, hogy mi lett a lányával, de állítólag vagy ő vagy a ház kutatók adták ki nem rég a többi könyvét amit befejezett, de nem tudott ki adni. Nem tudom, hogy melyik. Imádom a könyveit, sokszor újraolvasom őket. Nagyon meggyászoltam szegény asszonyt.
- A-a lánya volt... - vettem mély levegőt.
- Tessék?
- A lánya minden fontos holmit magával vitt, bár fiatal volt azt hiszem 8 éves, de volt esze. 16 évesen felkereste azt a kiadót aki kiadta az anyja könyveit és kiadatta a többit. Még van pár ami nála van. Ugye az apja szakmái miatt is sokat kellett tevékenykednie. Bla bla bla.
- Honnan tudsz ennyi mindent? - kérdezte kíváncsian.
- A lánya. Vagyis a lányával. Egy. Egy osztályba jártunk.
- Ó, értem. Pedig azt hittem távoli rokonok vagytok, mert a vezetéknevetek ugyanaz.
- Egy csomó histórija van a neten a lányáról. - mondta Rydel aki közben a telefonján böngészett.
- Mi? - kérdeztem.
- Van aki szerint öngyilkos lett, megszökött, befogadta egy hajléktalan, elköltözött, elrabolták és vannak durvábbak, de enyhébb gondolatok is itt.
- Ez nem igaz!!!! Miért gondolnak ilyeneket?
- Mert egy árvaházban sincs, de egy családnál sincs regisztrálva, hogy örökbe fogadták volna. De a Chicagóban élő nagyszülei azt nyilatkozták, hogy valakinél dugdosva van, akkor azokat fel jelentik, visszaveszik a kislányt, aki már 18 lehet és tovább nevelik. A dugdosók életfogytiglant kaphatnak a dutyiban. Huh, ez durva. Pedig már 10 éve keresik a gyereket. - olvasott tovább.
- Ez nem lehet! Nem kerülhetnek börtönbe és nincsenek Chicagóban élő nagyszüleim. És mi lenne akkor a másik kilenccel? - suttogtam magamnak.
- Hogy mondod?
- Semmi semmi.
Ahogy láttam Ross nagyon figyel és egyre fürkészőbb tekintettel méreget. Zavaró volt, de nagyon.
Hosszú, hosszú kínos csend, amikor mindenki csak nézi a másikat vagy a földet. De utálom... Valakinek meg kell törnie és ki más lesz, mint én.
- Öhm, izé, azt hiszem. Szóval, nekem mennem kell!
- Hova? - kérdezték.
- Dolgozni. - húztam el a szám - A takarítószereket magammal vigyem haza, vagy ott lesz... nálatok?
- Hagyd csak, nálunk is elfér.
- Szi-sziasztok! - köszöntem. - Majd holnap reggel nyolcra ott vagyok.
- Rendben. Szia! - hú de ijesztő, ha egyszerre beszélnek. Még gyorsan végignéztem a társaságon és elindultam. Fél óra múlva otthon készülődtem. Felkaptam egy csőfarmert, a fekete agyonhasznált tornacipőm, a fekete mozis logós-egyen pólót, újra megcsináltam copfom és felraktam a logó-s baseball sapkát. Feldobtam egy laza, de mutatós sminket, összepakoltam a táskámba. Még van egy órám indulásig. Mit csinálok addig? Hirtelen valaki átkarolta lábam. Lenéztem és egy szőke kék szemű szépség nézett vissza rám.
- Liv, mit mondtam! Kopogj, ha be szeretnél jönni! Mi lesz ha lesz itt velem egy fiú? Csak úgy benyitsz? És ha épp csókolózunk fújjogni fogsz! - mondtam neki nevetve és felkaptam a "család" 3. legfiatalabb tagját.
- Anyu azt mondta, hogy menj le!
- Szólj neki, hogy 2 perc és ott vagyok. - böktem az orrára.
- Jó. - elindult, de visszanézett - Mikor leszel velünk legközelebb? Régen játszottunk!
- Nem sokára! Na futás! - szegényekkel alig tudok már együtt lenni, annyit "dolgozom". - Kevin! 10 perc múlva itt várlak! - mondtam és lementem.
- Laura! Végre! Tudsz egy picit segíteni?
- Persze! Mit?
- Légyszíves csináld meg Jack, Conor és Henry kakaóját, és kapcsold be Jamy filmjét. Ja, és kiveszed a muffinokat a sütőből 5 perc múlva?
- Persze! Még szerencse, hogy hozzá vagyok szokva a sürgés forgáshoz. Cheryl, linkeltem neked egy oldalt e-mailben, légyszi olvasd el! Fontos lenne!
- Rendben!
Bekapcsoltam a mesét, kivettem a sütit, a 3 kakaót is elkészítettem, majd beraktam a másik adag muffint. Aztán felrohantam a szobámba.
- Késtél! - repült elém Kevin, mikor az ajtóhoz értem. Úgy megijedtem, hogy neki estem a folyosó falának.
- Hé, még a végén meglát valaki!
- Csak te látsz szellemeket tudtommal!
- Jó, akkor valaki hülyének néz! Menj be! Bocsi, de segítettem Cherylnek! - csuktam be az ajtót.
- Miért nem hívod anyunak és apunak őket? Már 10 éve itt élhetsz.
- Itt élek de nem nevelnek vagy gondoznak! És különben is, a szüleimet nem pótolhatja senki!
- Jó-jó! Miért hívtál?
Beszélgettünk, amíg le nem telt az idő. Aztán 3 muffint megragadva elmentem dolgozni. Háromnegyed hétre értem be. A telóm a zsebembe, a táskám pedig a külön személyzeti szekrénybe raktam a pulcsimmal együtt. Megkerestem Stefany-t (mindig vele vagyok egy műszakban) és kicseréltük a kasszában a pénzt az előző turnussal. Ma nem voltak túl sokan, ezért a jegyeladást is mi ketten intéztük. Amikor senki nem jön, olyankor telefonozunk, zenét hallgatunk, firkolászunk, nézzük hogy milyen új filmek jönnek vagy nézzük az épp játszottakat a fölöttünk lévő kis tv-n, papírrepülőt dobálunk, kajáljuk azt, ami nem friss, hanem 10 perces(:D), de már nem adhatjuk oda a vevőknek. Csak a csokikat nem ehetjük, mert annak ellenőrizve van a mennyisége...
Este háromnegyed kilenc körül épp nachost ettünk és a főnököt rajzoltuk le malac orral és egyéb kiegészítőkkel, mikor nevetést hallottunk. Először elénk futott két fiú, mind a kettő eltakarta az arcát, csak a szeme látszott ki, és az egyikük leguggolt, hogy ne lássuk. Aztán el kezdték mondani.

Fotók a mai napról:D : 

Xoxo Lu

1. rész - Az új munka mindent megváltoztat...

Sziasztok! Meg is hoztam az első részt! Ha tetszett, komizzatok és iratkozzatok fel! ;) 

*Laura szemszöge*

- És most vissza a jelenbe -

- Hívja be őket doktor úr! - mosolyogtam jól ismert orvosomra. Bejöttek a "szüleim".

- Napi plusz 1 adag növeljék a gyógyszereinek szedését. Kevesebbet stresszeljen és a sportot is csak kedvtelésből űzze. Amint megjöttek a vérképének eredményei, hazamehet.

- Köszönjük!

- Vérkép? Maradt még vér az érhálózatomban is, vagy az összes itt van már a kórházban, az aszfalton vagy a fürdőben? - kérdeztem... őszintén szólva szerintem magamtól. 2 órán belül otthon voltam a kis szobámban és pakoltam össze a tánc felszerelésemet. Ma tánc után megyek egy új házba takarítani, hogy megismerjenek a tulajok. Bekaptam pár falatot és elmentem az épülethez. Felmásztam a tűzlétrán, bemásztam az ablakon és a takarító szertáron keresztül a táncterem mögött is voltam. Ide híresebb/ismertebb és gazdagabb emberek járnak, de mivel van tehetségem és a tanárnő jóban volt anyukámmal, ezért itt figyelhetem az órát és tanulhatok. Ami az igazi teremben tükör, az nálam teljesen átlátszó üveg. A tanár áll háttal nekem és a tanulók pedig szemben. Átöltöztem és ültem a parkettán. Még negyed óra van a kezdésig. Egy csapat már bent volt. Az R5. Mit meg nem adnék azért, ha odamehetnék hozzájuk és beszélgethetnék velük, de nem lehet. Ross most is a tükörnek döntött háttal ült és mint egy idióta, próbáltam simogatni hátulról a haját és a hátát. Ő nem tudja, hogy mennyiszer látom, hogy mennyire ismerem és hogy mennyire belé estem. De ő a létezésemről se tud, pedig most is csak 10 cm van köztünk, Sóhajtottam egy nagyot és dühömben belevertem az üvegbe.

- Észrevettétek, hogy néha mozog ez a tükör? - hallottam Rydel hangját.

- Mi van a tükörrel? - lépett be Mrs. Daren. - Tessék elkezdeni nyújtani és bemelegíteni! A többiek is jöjjenek be!

Azzal kezdetét vette az óra. Nagyon jó új lépésekkel gazdagodtam. Kicsit ki is fáradtam. Miután mindenki elment, átmentem a táncterembe. Megmutattam Mrs. Darennek, hogy mit tanultam meg és elkezdtem takarítani. Mivel ingyen tanulok, gondoltam ennyi kijár a tanárnőnek. Egyszer csak belerúgtam valamibe. Ez egy telefon! Megnéztem kívülről, majd felraktam az ablakpárkányra. Ha végeztem, akkor leadom a portán. Már majdnem végeztem, mikor kopogást hallottam. Hátrakukkantottam és az ajtóban nem más állt, mint Ő.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Persze! - nem mertem hátranézni, ezért úgy mondtam. -Segíthetek valamiben?
- Nem talált itt egy telefont, asszonyom? - MI? Asszonyom?!?!?!?! Hátulról mennyinek nézek ki, 50-nek?
- De, oda raktam az ablakpárkányra. Leakartam adni a portán, de ha a tied, vidd el!
- Köszönöm! Viszlát! - mondta és el is rohant.
- Szia.... - suttogtam szomorúnak. Mikor végeztem elkértem a kulcsokat, lezuhanyoztam és átöltöztem. Aztán rohantam az állásinterjúra. Egy kis papírfecnit szorongattam egész úton, amire rá volt írva a cím. Egy hatalmas ház előtt álltam. Nincs tőlünk messze, mégis ez egy gazdag negyed. Gazdag negyed?! Nah, nekem itt nincs semmi esélyem!

Csináltam magamról egy képet és azt néztem. Azt mutatta vissza, hogy : Hajrá, sikerülni fog! Remélem... Jól jönne ez a meló, mert nem fizetnek rosszul! Vettem egy mély levegőt és csöngettem. Pár másodperc múlva egy nagyon ismerős hölgy nyitott ajtót.
- Szia! Te vagy a jelentkező a takarítói állásra? - kérdezte kedvesen.
- Igen, én lennék az!
- Gyere be és ott mindent megbeszélünk. -mondta és bevezetett a nappaliba. Ez a ház óriási és gyönyörű! Mondjuk egy kicsit zajos is. -Bocsánat! Csak 5 gyerekem van + 1, és nem épp a halk típusok! Szólok nekik!
- Áhh, nem muszáj! Ééés elment... Remek. Én meg itt beszélgetek magammal. Aztán újra megjelent a hölgy.
- Nemsokára itt lesznek, addig beszélgessünk! Te nekem nagyon fiatalnak tűnsz! A szüleid belegyeztek ebbe? Egyébként Stormie Lynch vagyok. Nyugodtan tegezz! És miért is nem tudtál jönni délelőtt?
- S-Stormie Lynch? Hű, már értem miért volt ilyen ismerős! Imádom az R5-ot!
- De ugye nem azért jöttél, hogy ellopd a pólójukat a srácoknak?
- Egész eddig nem is tudtam, hogy hozzájuk jövök! Egyébként a nevem Laura Marie Marano. 18 éves vagyok.
- 18? Meséld már el, a családod mit szól ehhez? - ekkor levert a víz.
- No-nos a családom. Ne-nekem. Huh. - kezdtem - Örülnek, hogy magam intézem a dolgaim...
- Milyen dolgaid?
- Biztosan kíváncsi rá?
- Igen! - nem elég, hogy az R5 házban vagyok, még az életemre is kíváncsiak? Úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem kiszakad.
- Szóval. Igazából, most egyetemre gyűjtök. Mivel fiatal vagyok és leérettségiztem, egy évig nem kell csinálnom semmit. Amit még jó ha tudnak, de ne nézzenek bolondnak, sok dolgon mentem keresztül és pszichológushoz járok, aki egyben az orvosom is. - és meséltem és meséltem és meséltem. De az igazi életem nem mondtam el. Míg azt vettem észre, hogy már a család Minden tagja Engem hallgat.
- Drágám, fel vagy véve! Van gyakorlatod, becsületesnek tűnsz és szükséged van erre az állásra. Van 1 hét próbaidőd. Ha gondolod talán szobát is tudunk biztosítani.
- Komolyan? Köszönöm, köszönöm, köszönöm! De csak a munkát vállalom el, nem költözöm ide, nem szeretnék teher lenni!
- Te tudod, de ha meggondolnád magad! Addig ismerkedj meg a srácokkal.
Paradicsom vörös arccal mutatkoztam be, míg ők tök lazák voltak. Körbevezettek a házban, majd elkezdtünk beszélgetni.
- Szóval most érettségiztél? Ross is, csak ő magántanuló. Milyen voltál a suliban? - kérdezte Riker.
- Az az igazi alsóbb rétegű, szegény stréber gyerek voltam... Nincsenek barátaim. És Delly, nem. Nem volt még fiúm. - tudtam, hogy ezt akarja kérdezni.
- Mi?
- Na jó. 2 volt, de az sem volt jó. Még várok az igazira...
- Na és van valami álmod? - kérdezte Ross.
- Hát, híres táncos, színész és énekes szeretnék lenni. Amikor az apu még híres szakács, anyu pedig írónő volt, akkor még meg tudtam volna valósítani. Ma már nem...
- Mutatsz valamit?
- Bocsi, de most fáradt vagyok. Délelőtt kórházban voltam még, és most jövök táncról és takarítanom is kellett. Aztán kiakadtam, mert valaki hátulról idősnek nézett...Majd legközelebb. - Rossnak felcsillant a szeme, végigmért, majd megrázta a fejét és lehajtotta. Még beszélgettünk kicsit, de nekem haza kellett mennem. Elújságoltam a hírt, miszerint felvettek, és gratuláltak nekem. Majd csörgött a telefonom. 2 hete vettem végre egy új telefont.
- Haló? -szóltam bele.
- Laura! Itt Dr.
- Hmm, mondja House!
- Rájöttem valamire! Beengednél?
- Persze, fél perc. - és letettem. Az ajtóhoz mentem és az bevezettem a szobámba.
- Mire jött rá?
- Tudom kitől vannak most a rohamaid!
- És kitől?
- Emlékszel arra az emberre aki azt a teherautót vezette aki a balesetet okozta?
- Hogyan is felejtethetném el... - sziszegtem bosszúsan a fogaim között.
- Na, az a férfi direkt okozta balesetet. És mivel ő is meghalt, a szelleme üldöz téged. Az őrületbe akar kergetni! Vigyázz vele, mert már bármikor láthatod őt!
- Vigyázok, de most már kezdek félni.
- Laura, neked természet feletti képességed van, ilyen alig létezik! Talán próbáld megálmodni a jövőt ma este, hátha látsz valamit!
- Értem..
- És ezt - mondta és elvette az egyik doboz gyógyszerem -Inkább elviszem.... Helyette ezt szedd. -rakott le egy másikat.
- Rendben.
- Holnap délelőtt 9-kor itt leszek! Szia!
- Megpróbálok felkelni! - azzal felállt és elindult kifelé, de előtte bekapott egy marékkel abból a gyógyszerből amit elvett tőlem. Furcsa egy ember...

Beírtam a naptárba a heti teendőimet és elmentem fürdeni. Felkaptam a pizsim és go az ágy. Csak feküdtem és bámultam a plafont, majd elnyomott az álom. Aztán borzasztó képek jelentek meg előttem. Valaki fut egy erdőben, egy lány. Egy lány aki én vagyok. Fut utánam még pár ember, de nem látom kik. Majd lobogó tűz jelenik meg előttem. Egy kocsi hangját hallom és a tüzet egy kárörvendően kacagó férfi váltja fel. A férfi aki megölte a szüleim. Látok egy zebrát, ami egy fényes barlangba vezet. A fényen túl egy üres szoba van. Aztán a Lynch család egyre közeledő képe jelenik meg, ami azt jelenti, hogy egyre fontosabbak lesznek az életemben. Aztán sikoltást hallok. Ott állok az üres szoba sarkában és kiabálok. Majd jön egy hűs szellő és a földre zuhanok, majd egy kórházban vagyok.
Hirtelen kiáltva ülök fel az ágyamon. Rémülten törlöm le az izzadtságot a homlokomról, majd fel állok és kinyitom az ablakot. Az éjszaka hűvös levegője megcsapja az arcom és kicsit sikerül megnyugodnom. Ezek jövőképek voltak. Jó sok, úgyhogy mostanság sok dolog fog velem történni. Megfordulok és egy szürke férfival találom szemben magam.
- Kevin! Mit keresel itt? - kérdeztem tőle. Ő az egyik szellem akivel sűrűn beszélgetek. Már felelősnek érzem magam, hogy beszéljek az összes szellemmel akit látok. Kivéve, ha az utcán sétálok, mert ott rengeteg van, az újak meg úgyis megkeresnek.
- Prissillának fontos dolga akadt, ezért ideküldött hozzád.
- Ó, értem.
Prissilla nem más, mint az őrangyalom.
- Mi volt ez? Rosszat álmodtál? - nézett rám aggódóan.
- Nem... Megint jöttek a jövőképek. Megint van valaki aki nem hagy békén. Ismersz Earl Thomson nevű embert, vagyis szellemet?
- Öhm, had gondolkozzam.... Nem, nem ismerek. Ő biztos az alsó rétegbe került a rossz szellemekhez, mert rossz dolog miatt halt meg. Miért?
- Ő ölte meg a szüleim és most engem akar megőrjíteni!
- Ez felháborító!
- Igen, az. De most már alszom, mert holnap House Korán akar jönni. Szia!
- Szia! Jó éjszakát! -mondta és leült az íróasztalomra. Pár perc múlva lehunytam a szemeim és elaludtam.

*Ross szemszöge*

Ez a lány elbűvölő kívül-belül. A szemeiben el tudnék veszni. Holnap szerintem itthon maradok és meglesem az új takarítónkat. Hihi. Bár mondjuk kicsit érdekes személyiség. Érzem hogy titkol valamit. Valami hatalmas nagy titkot...

Xoxo Lu

Jujjciiii *0*

Hali! :)) Mint látjátok a blogomnak elkészült a fejléce:

És a design-je is! Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem eszméletlenül tetszik! Ti mit szóltok hozzá? És ezt mind nagyon szépen köszönöm egy remek írónőnek Klauu M -nek!!! Ő hozta létre ezt a csodát, remélem ti is olvassátok az ő blogjait! :) ;) :* <3

Xoxo Lu

Bevezető

Sziasztok! Remélem elnyeri a tetszéseteket és egy kicsit kíváncsiak lesztek! :)

*Laura szemszöge*

"Nem érzek semmi fájdalmat. Csak nyugodtságot és a hatalmas nagy semmit. De ez a körülöttem történő hangoskodás zavarja a fülem! MI? Hangoskodás? Ne! Már megint, ezt nem hiszem el!

-Mrs. Marano, nem adhatja fel, kérem maradjon velünk! Tudom, hogy képes rá, bízom magában! Nem egyszer tért magához! -kiáltotta egy ismerős férfi hang. 

Hirtelen a sötétséget vakító fehérség váltja fel, néhány összemosódott arccal fűszerezve. A semmit hirtelen hatalmas nyomás a mellkasomon és egyéb hihetetlenül rossz fájdalom váltotta fel. Gépek sípolása és a kiabálás tovább rontotta a hallásom, ami egyet jelentett: megint élek! Ez nem lehet igaz!

-Üdv újra köztünk Laura! Már kezdek nem kicsit aggódni! Itt vannak a fogadott szülei, Cheryl és Adam......"

Sziasztok, Laura Marie Marano vagyok!

Most fejeztem be a gimnáziumot, pár hete érettségiztem le. És most jön egy év lazsálás, ugyanis az egyetemet 20 évesen kezdhetem, de idén novemberben csak 19-et töltöm. Igazából nagyon jó tanuló vagyok. Vannak álmaim. Szeretnék színésznő, táncos és énekesnő lenni. Szerintem mind ebben jó vagyok, de nem merem senkinek megmutatni. A szüleim 8 éves koromban autóbaleset áldozatai lettek. Pont jöttek értem a suliba mikor az épület előtti kereszteződésnél karambolóztak. Még minden rémkép a szemem előtt lebeg. Anyukám (Ellen Marano) híres írónő volt, apukám (Damiano Marano) pedig elismert szakács és mellette pedig tanár. Egy családnál lakom azóta. Egy anyuka (Cheryl), egy apuka (Adam) és rajtam kívül 9 gyerek. Én vagyok a legidősebb és amiben tudok segítek. Na igen, dolgoznom kell, hogy bármit megvehessek magamnak. Takarítani járok, újságot hordok, pincérkedek és bébicsőszködöm. Ők tisztában vannak a tehetségemmel és még egy két ember. Barátaim nem voltak, mert azaz igazi okos, nyomi szegény gyerek rétegben voltam. A pénzért még olvasónaplókat és gyűjtőmunkákat is írtam. Életem során nagyon sokat szenvedtem, sírtam. Rengeteg terhet kellett elcipelnem a vállamon, de próbáltam erős maradni. Már számtalanszor jutottam el arra a szintre, hogy véget vetek az életemnek, de hiába.... Mert van egy "adottságom": Nem tudok MEGHALNI! Akárhányszor, akármilyen hatásosan próbálkoztam, nem sikerült. Olyan dolgokhoz folyamodtam, melyeket minden tudomásom szerint ember nem élt még túl. Nem vámpír vagyok, vagy valami ilyesmi. Remélem. Történtek velem furcsa dolgok. Pszichológushoz is járok. Ő egyben az orvosom is és a legjobb haverom...... Ő mindent tud rólam. Neki bármit elmondhatok, mert ő segít, de nem árul el. Ő Dr. David House. De ő nem csak erről az egy képességemről tud. Látom a jövőt, és a szellemeket, de belőlük mindenfélét. A kísértetektől kezdve a már meghalt emberek kóborló lelkéig. Csak a szüleimet nem. Ezért fogalmam nincs, hogy néztek ki. Minden emlékem megsemmisült róluk, még a fotók is. De ezeken kívül, ráadásul rengeteg betegségem van/volt/lesz. Ezeket a dolgokat soha nem fogom megérteni...

Xoxo Lu