Sziasztok! Meg is hoztam az első részt! Ha tetszett, komizzatok és iratkozzatok fel! ;)
- És most vissza a jelenbe -
*Laura szemszöge*
- Hívja be őket doktor úr! - mosolyogtam jól ismert orvosomra. Bejöttek a "szüleim".
- Napi plusz 1 adag növeljék a gyógyszereinek szedését. Kevesebbet stresszeljen és a sportot is csak kedvtelésből űzze. Amint megjöttek a vérképének eredményei, hazamehet.
- Köszönjük!
- Vérkép? Maradt még vér az érhálózatomban is, vagy az összes itt van már a kórházban, az aszfalton vagy a fürdőben? - kérdeztem... őszintén szólva szerintem magamtól. 2 órán belül otthon voltam a kis szobámban és pakoltam össze a tánc felszerelésemet. Ma tánc után megyek egy új házba takarítani, hogy megismerjenek a tulajok. Bekaptam pár falatot és elmentem az épülethez. Felmásztam a tűzlétrán, bemásztam az ablakon és a takarító szertáron keresztül a táncterem mögött is voltam. Ide híresebb/ismertebb és gazdagabb emberek járnak, de mivel van tehetségem és a tanárnő jóban volt anyukámmal, ezért itt figyelhetem az órát és tanulhatok. Ami az igazi teremben tükör, az nálam teljesen átlátszó üveg. A tanár áll háttal nekem és a tanulók pedig szemben. Átöltöztem és ültem a parkettán. Még negyed óra van a kezdésig. Egy csapat már bent volt. Az R5. Mit meg nem adnék azért, ha odamehetnék hozzájuk és beszélgethetnék velük, de nem lehet. Ross most is a tükörnek döntött háttal ült és mint egy idióta, próbáltam simogatni hátulról a haját és a hátát. Ő nem tudja, hogy mennyiszer látom, hogy mennyire ismerem és hogy mennyire belé estem. De ő a létezésemről se tud, pedig most is csak 10 cm van köztünk, Sóhajtottam egy nagyot és dühömben belevertem az üvegbe.
- Észrevettétek, hogy néha mozog ez a tükör? - hallottam Rydel hangját.
- Mi van a tükörrel? - lépett be Mrs. Daren. - Tessék elkezdeni nyújtani és bemelegíteni! A többiek is jöjjenek be!
Azzal kezdetét vette az óra. Nagyon jó új lépésekkel gazdagodtam. Kicsit ki is fáradtam. Miután mindenki elment, átmentem a táncterembe. Megmutattam Mrs. Darennek, hogy mit tanultam meg és elkezdtem takarítani. Mivel ingyen tanulok, gondoltam ennyi kijár a tanárnőnek. Egyszer csak belerúgtam valamibe. Ez egy telefon! Megnéztem kívülről, majd felraktam az ablakpárkányra. Ha végeztem, akkor leadom a portán. Már majdnem végeztem, mikor kopogást hallottam. Hátrakukkantottam és az ajtóban nem más állt, mint Ő.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Persze! - nem mertem hátranézni, ezért úgy mondtam. -Segíthetek valamiben?
- Nem talált itt egy telefont, asszonyom? - MI? Asszonyom?!?!?!?! Hátulról mennyinek nézek ki, 50-nek?
- De, oda raktam az ablakpárkányra. Leakartam adni a portán, de ha a tied, vidd el!
- Köszönöm! Viszlát! - mondta és el is rohant.
- Szia.... - suttogtam szomorúnak. Mikor végeztem elkértem a kulcsokat, lezuhanyoztam és átöltöztem. Aztán rohantam az állásinterjúra. Egy kis papírfecnit szorongattam egész úton, amire rá volt írva a cím. Egy hatalmas ház előtt álltam. Nincs tőlünk messze, mégis ez egy gazdag negyed. Gazdag negyed?! Nah, nekem itt nincs semmi esélyem!
Csináltam magamról egy képet és azt néztem. Azt mutatta vissza, hogy : Hajrá, sikerülni fog! Remélem... Jól jönne ez a meló, mert nem fizetnek rosszul! Vettem egy mély levegőt és csöngettem. Pár másodperc múlva egy nagyon ismerős hölgy nyitott ajtót.
- Szia! Te vagy a jelentkező a takarítói állásra? - kérdezte kedvesen.
- Igen, én lennék az!
- Gyere be és ott mindent megbeszélünk. -mondta és bevezetett a nappaliba. Ez a ház óriási és gyönyörű! Mondjuk egy kicsit zajos is. -Bocsánat! Csak 5 gyerekem van + 1, és nem épp a halk típusok! Szólok nekik!
- Áhh, nem muszáj! Ééés elment... Remek. Én meg itt beszélgetek magammal. Aztán újra megjelent a hölgy.
- Nemsokára itt lesznek, addig beszélgessünk! Te nekem nagyon fiatalnak tűnsz! A szüleid belegyeztek ebbe? Egyébként Stormie Lynch vagyok. Nyugodtan tegezz! És miért is nem tudtál jönni délelőtt?
- S-Stormie Lynch? Hű, már értem miért volt ilyen ismerős! Imádom az R5-ot!
- De ugye nem azért jöttél, hogy ellopd a pólójukat a srácoknak?
- Egész eddig nem is tudtam, hogy hozzájuk jövök! Egyébként a nevem Laura Marie Marano. 18 éves vagyok.
- 18? Meséld már el, a családod mit szól ehhez? - ekkor levert a víz.
- No-nos a családom. Ne-nekem. Huh. - kezdtem - Örülnek, hogy magam intézem a dolgaim...
- Milyen dolgaid?
- Biztosan kíváncsi rá?
- Igen! - nem elég, hogy az R5 házban vagyok, még az életemre is kíváncsiak? Úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem kiszakad.
- Szóval. Igazából, most egyetemre gyűjtök. Mivel fiatal vagyok és leérettségiztem, egy évig nem kell csinálnom semmit. Amit még jó ha tudnak, de ne nézzenek bolondnak, sok dolgon mentem keresztül és pszichológushoz járok, aki egyben az orvosom is. - és meséltem és meséltem és meséltem. De az igazi életem nem mondtam el. Míg azt vettem észre, hogy már a család Minden tagja Engem hallgat.
- Drágám, fel vagy véve! Van gyakorlatod, becsületesnek tűnsz és szükséged van erre az állásra. Van 1 hét próbaidőd. Ha gondolod talán szobát is tudunk biztosítani.
- Komolyan? Köszönöm, köszönöm, köszönöm! De csak a munkát vállalom el, nem költözöm ide, nem szeretnék teher lenni!
- Te tudod, de ha meggondolnád magad! Addig ismerkedj meg a srácokkal.
Paradicsom vörös arccal mutatkoztam be, míg ők tök lazák voltak. Körbevezettek a házban, majd elkezdtünk beszélgetni.
- Szóval most érettségiztél? Ross is, csak ő magántanuló. Milyen voltál a suliban? - kérdezte Riker.
- Az az igazi alsóbb rétegű, szegény stréber gyerek voltam... Nincsenek barátaim. És Delly, nem. Nem volt még fiúm. - tudtam, hogy ezt akarja kérdezni.
- Mi?
- Na jó. 2 volt, de az sem volt jó. Még várok az igazira...
- Na és van valami álmod? - kérdezte Ross.
- Hát, híres táncos, színész és énekes szeretnék lenni. Amikor az apu még híres szakács, anyu pedig írónő volt, akkor még meg tudtam volna valósítani. Ma már nem...
- Mutatsz valamit?
- Bocsi, de most fáradt vagyok. Délelőtt kórházban voltam még, és most jövök táncról és takarítanom is kellett. Aztán kiakadtam, mert valaki hátulról idősnek nézett...Majd legközelebb. - Rossnak felcsillant a szeme, végigmért, majd megrázta a fejét és lehajtotta. Még beszélgettünk kicsit, de nekem haza kellett mennem. Elújságoltam a hírt, miszerint felvettek, és gratuláltak nekem. Majd csörgött a telefonom. 2 hete vettem végre egy új telefont.
- Haló? -szóltam bele.
- Laura! Itt Dr.
- Hmm, mondja House!
- Rájöttem valamire! Beengednél?
- Persze, fél perc. - és letettem. Az ajtóhoz mentem és az bevezettem a szobámba.
- Mire jött rá?
- Tudom kitől vannak most a rohamaid!
- És kitől?
- Emlékszel arra az emberre aki azt a teherautót vezette aki a balesetet okozta?
- Hogyan is felejtethetném el... - sziszegtem bosszúsan a fogaim között.
- Na, az a férfi direkt okozta balesetet. És mivel ő is meghalt, a szelleme üldöz téged. Az őrületbe akar kergetni! Vigyázz vele, mert már bármikor láthatod őt!
- Vigyázok, de most már kezdek félni.
- Laura, neked természet feletti képességed van, ilyen alig létezik! Talán próbáld megálmodni a jövőt ma este, hátha látsz valamit!
- Értem..
- És ezt - mondta és elvette az egyik doboz gyógyszerem -Inkább elviszem.... Helyette ezt szedd. -rakott le egy másikat.
- Rendben.
- Holnap délelőtt 9-kor itt leszek! Szia!
- Megpróbálok felkelni! - azzal felállt és elindult kifelé, de előtte bekapott egy marékkel abból a gyógyszerből amit elvett tőlem. Furcsa egy ember...
Beírtam a naptárba a heti teendőimet és elmentem fürdeni. Felkaptam a pizsim és go az ágy. Csak feküdtem és bámultam a plafont, majd elnyomott az álom. Aztán borzasztó képek jelentek meg előttem. Valaki fut egy erdőben, egy lány. Egy lány aki én vagyok. Fut utánam még pár ember, de nem látom kik. Majd lobogó tűz jelenik meg előttem. Egy kocsi hangját hallom és a tüzet egy kárörvendően kacagó férfi váltja fel. A férfi aki megölte a szüleim. Látok egy zebrát, ami egy fényes barlangba vezet. A fényen túl egy üres szoba van. Aztán a Lynch család egyre közeledő képe jelenik meg, ami azt jelenti, hogy egyre fontosabbak lesznek az életemben. Aztán sikoltást hallok. Ott állok az üres szoba sarkában és kiabálok. Majd jön egy hűs szellő és a földre zuhanok, majd egy kórházban vagyok.
Hirtelen kiáltva ülök fel az ágyamon. Rémülten törlöm le az izzadtságot a homlokomról, majd fel állok és kinyitom az ablakot. Az éjszaka hűvös levegője megcsapja az arcom és kicsit sikerül megnyugodnom. Ezek jövőképek voltak. Jó sok, úgyhogy mostanság sok dolog fog velem történni. Megfordulok és egy szürke férfival találom szemben magam.
- Kevin! Mit keresel itt? - kérdeztem tőle. Ő az egyik szellem akivel sűrűn beszélgetek. Már felelősnek érzem magam, hogy beszéljek az összes szellemmel akit látok. Kivéve, ha az utcán sétálok, mert ott rengeteg van, az újak meg úgyis megkeresnek.
- Prissillának fontos dolga akadt, ezért ideküldött hozzád.
- Ó, értem.
Prissilla nem más, mint az őrangyalom.
- Mi volt ez? Rosszat álmodtál? - nézett rám aggódóan.
- Nem... Megint jöttek a jövőképek. Megint van valaki aki nem hagy békén. Ismersz Earl Thomson nevű embert, vagyis szellemet?
- Öhm, had gondolkozzam.... Nem, nem ismerek. Ő biztos az alsó rétegbe került a rossz szellemekhez, mert rossz dolog miatt halt meg. Miért?
- Ő ölte meg a szüleim és most engem akar megőrjíteni!
- Ez felháborító!
- Igen, az. De most már alszom, mert holnap House Korán akar jönni. Szia!
- Szia! Jó éjszakát! -mondta és leült az íróasztalomra. Pár perc múlva lehunytam a szemeim és elaludtam.
- Bejöhetek? - kérdezte.
- Persze! - nem mertem hátranézni, ezért úgy mondtam. -Segíthetek valamiben?
- Nem talált itt egy telefont, asszonyom? - MI? Asszonyom?!?!?!?! Hátulról mennyinek nézek ki, 50-nek?
- De, oda raktam az ablakpárkányra. Leakartam adni a portán, de ha a tied, vidd el!
- Köszönöm! Viszlát! - mondta és el is rohant.
- Szia.... - suttogtam szomorúnak. Mikor végeztem elkértem a kulcsokat, lezuhanyoztam és átöltöztem. Aztán rohantam az állásinterjúra. Egy kis papírfecnit szorongattam egész úton, amire rá volt írva a cím. Egy hatalmas ház előtt álltam. Nincs tőlünk messze, mégis ez egy gazdag negyed. Gazdag negyed?! Nah, nekem itt nincs semmi esélyem!
- Szia! Te vagy a jelentkező a takarítói állásra? - kérdezte kedvesen.
- Igen, én lennék az!
- Gyere be és ott mindent megbeszélünk. -mondta és bevezetett a nappaliba. Ez a ház óriási és gyönyörű! Mondjuk egy kicsit zajos is. -Bocsánat! Csak 5 gyerekem van + 1, és nem épp a halk típusok! Szólok nekik!
- Áhh, nem muszáj! Ééés elment... Remek. Én meg itt beszélgetek magammal. Aztán újra megjelent a hölgy.
- Nemsokára itt lesznek, addig beszélgessünk! Te nekem nagyon fiatalnak tűnsz! A szüleid belegyeztek ebbe? Egyébként Stormie Lynch vagyok. Nyugodtan tegezz! És miért is nem tudtál jönni délelőtt?
- S-Stormie Lynch? Hű, már értem miért volt ilyen ismerős! Imádom az R5-ot!
- De ugye nem azért jöttél, hogy ellopd a pólójukat a srácoknak?
- Egész eddig nem is tudtam, hogy hozzájuk jövök! Egyébként a nevem Laura Marie Marano. 18 éves vagyok.
- 18? Meséld már el, a családod mit szól ehhez? - ekkor levert a víz.
- No-nos a családom. Ne-nekem. Huh. - kezdtem - Örülnek, hogy magam intézem a dolgaim...
- Milyen dolgaid?
- Biztosan kíváncsi rá?
- Igen! - nem elég, hogy az R5 házban vagyok, még az életemre is kíváncsiak? Úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem kiszakad.
- Szóval. Igazából, most egyetemre gyűjtök. Mivel fiatal vagyok és leérettségiztem, egy évig nem kell csinálnom semmit. Amit még jó ha tudnak, de ne nézzenek bolondnak, sok dolgon mentem keresztül és pszichológushoz járok, aki egyben az orvosom is. - és meséltem és meséltem és meséltem. De az igazi életem nem mondtam el. Míg azt vettem észre, hogy már a család Minden tagja Engem hallgat.
- Drágám, fel vagy véve! Van gyakorlatod, becsületesnek tűnsz és szükséged van erre az állásra. Van 1 hét próbaidőd. Ha gondolod talán szobát is tudunk biztosítani.
- Komolyan? Köszönöm, köszönöm, köszönöm! De csak a munkát vállalom el, nem költözöm ide, nem szeretnék teher lenni!
- Te tudod, de ha meggondolnád magad! Addig ismerkedj meg a srácokkal.
Paradicsom vörös arccal mutatkoztam be, míg ők tök lazák voltak. Körbevezettek a házban, majd elkezdtünk beszélgetni.
- Szóval most érettségiztél? Ross is, csak ő magántanuló. Milyen voltál a suliban? - kérdezte Riker.
- Az az igazi alsóbb rétegű, szegény stréber gyerek voltam... Nincsenek barátaim. És Delly, nem. Nem volt még fiúm. - tudtam, hogy ezt akarja kérdezni.
- Mi?
- Na jó. 2 volt, de az sem volt jó. Még várok az igazira...
- Na és van valami álmod? - kérdezte Ross.
- Hát, híres táncos, színész és énekes szeretnék lenni. Amikor az apu még híres szakács, anyu pedig írónő volt, akkor még meg tudtam volna valósítani. Ma már nem...
- Mutatsz valamit?
- Bocsi, de most fáradt vagyok. Délelőtt kórházban voltam még, és most jövök táncról és takarítanom is kellett. Aztán kiakadtam, mert valaki hátulról idősnek nézett...Majd legközelebb. - Rossnak felcsillant a szeme, végigmért, majd megrázta a fejét és lehajtotta. Még beszélgettünk kicsit, de nekem haza kellett mennem. Elújságoltam a hírt, miszerint felvettek, és gratuláltak nekem. Majd csörgött a telefonom. 2 hete vettem végre egy új telefont.
- Haló? -szóltam bele.
- Laura! Itt Dr.
- Hmm, mondja House!
- Rájöttem valamire! Beengednél?
- Persze, fél perc. - és letettem. Az ajtóhoz mentem és az bevezettem a szobámba.
- Mire jött rá?
- Tudom kitől vannak most a rohamaid!
- És kitől?
- Emlékszel arra az emberre aki azt a teherautót vezette aki a balesetet okozta?
- Hogyan is felejtethetném el... - sziszegtem bosszúsan a fogaim között.
- Na, az a férfi direkt okozta balesetet. És mivel ő is meghalt, a szelleme üldöz téged. Az őrületbe akar kergetni! Vigyázz vele, mert már bármikor láthatod őt!
- Vigyázok, de most már kezdek félni.
- Laura, neked természet feletti képességed van, ilyen alig létezik! Talán próbáld megálmodni a jövőt ma este, hátha látsz valamit!
- Értem..
- És ezt - mondta és elvette az egyik doboz gyógyszerem -Inkább elviszem.... Helyette ezt szedd. -rakott le egy másikat.
- Rendben.
- Holnap délelőtt 9-kor itt leszek! Szia!
- Megpróbálok felkelni! - azzal felállt és elindult kifelé, de előtte bekapott egy marékkel abból a gyógyszerből amit elvett tőlem. Furcsa egy ember...
Hirtelen kiáltva ülök fel az ágyamon. Rémülten törlöm le az izzadtságot a homlokomról, majd fel állok és kinyitom az ablakot. Az éjszaka hűvös levegője megcsapja az arcom és kicsit sikerül megnyugodnom. Ezek jövőképek voltak. Jó sok, úgyhogy mostanság sok dolog fog velem történni. Megfordulok és egy szürke férfival találom szemben magam.
- Kevin! Mit keresel itt? - kérdeztem tőle. Ő az egyik szellem akivel sűrűn beszélgetek. Már felelősnek érzem magam, hogy beszéljek az összes szellemmel akit látok. Kivéve, ha az utcán sétálok, mert ott rengeteg van, az újak meg úgyis megkeresnek.
- Prissillának fontos dolga akadt, ezért ideküldött hozzád.
- Ó, értem.
Prissilla nem más, mint az őrangyalom.
- Mi volt ez? Rosszat álmodtál? - nézett rám aggódóan.
- Nem... Megint jöttek a jövőképek. Megint van valaki aki nem hagy békén. Ismersz Earl Thomson nevű embert, vagyis szellemet?
- Öhm, had gondolkozzam.... Nem, nem ismerek. Ő biztos az alsó rétegbe került a rossz szellemekhez, mert rossz dolog miatt halt meg. Miért?
- Ő ölte meg a szüleim és most engem akar megőrjíteni!
- Ez felháborító!
- Igen, az. De most már alszom, mert holnap House Korán akar jönni. Szia!
- Szia! Jó éjszakát! -mondta és leült az íróasztalomra. Pár perc múlva lehunytam a szemeim és elaludtam.
*Ross szemszöge*
Ez a lány elbűvölő kívül-belül. A szemeiben el tudnék veszni. Holnap szerintem itthon maradok és meglesem az új takarítónkat. Hihi. Bár mondjuk kicsit érdekes személyiség. Érzem hogy titkol valamit. Valami hatalmas nagy titkot...
Xoxo Lu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése